A bálványosi villatulajdonosok összesítése szerint eddig mintegy hatvanöt-hetven hétvégi házba tört be a medve egy vagy több alkalommal. Ilyen eddig még soha nem fordult elő, már a térségben álló házak közel fele érintett, és az anyagi kár is jelentős, hiszen nem csak ajtókat, ablakokat, hanem bútorokat, hűtőket és egyéb háztartási gépeket is összetörtek a medvék, de újabban már a járművek sincsenek biztonságban.
Van, aki villanypásztorral, mások ultrahangos-mozgásérzékelős riasztóval próbálják távol tartani a vadakat, kisebb-nagyobb eredménnyel. Látva, hogy az illetékes hatóságok nem tesznek semmit az egyre tarthatatlanabb helyzet orvoslása érdekében, a villatulajdonosok úgy döntöttek, egyesületet jegyeztetnek be, hogy közösen lépjenek fel a hivatalos szerveknél. A közelmúltban a kézdivásárhelyi bíróságon megtörtént a civil szervezet hivatalosítása, melynek Bálványosért Tesszük Civil Akciócsoport Egyesület lett a neve.
Váncsa Levente Jenő és Farkas Szilamér villatulajdonos, a két fő kezdeményező a frissen bejegyzett egyesület képviseletében nemrég találkozott Fejér László Ödön szenátorral, akivel áttekintették a jelenlegi helyzetet, és közösen próbáltak megoldást találni. A honatya arról tájékoztatta a két egyesületi képviselőt, hogy Romániának egyelőre nincs döntőképes kormánya, de azokat a panaszleveleket amelyeket a károsultak a torjai községházán iktattak, továbbította a miniszterelnök asszonyhoz, és a szenátus zöld utat adott arra, hogy a barna medvék öt évre lekerüljenek a szigorúan védett vadállatok listájáról, de a jogszabályban a döntő a képviselőház, és ott nem biztos, hogy átmegy. A szenátor egy bukaresti tüntetést is kilátásba helyezett azokról a településekről, ahol a medvék problémát okoznak. A kormánymegbízottal is szeretnének egy találkozót szervezni, de egyelőre kivárnak, mert ha beiktatják az Orban-kormányt, akkor minden valószínűség szerint menesztik a jelenlegi prefektust és akkor az újjal szeretnének majd találkozni medveügyben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.