Az elnökválasztás célegyenesében három jelöltnek van esélye, hogy az újabb mandátumára pályázó Klaus Iohannis államfő ellenfele legyen az elnökválasztás második fordulójában egy friss felmérés szerint.
Az IMAS közvélemény-kutató szerint a november 10-i első fordulóban Iohannis az érvényes voksok 45,7 százalékára számíthat, a november 24-én tartandó második fordulóban pedig a voksok 16,7 százalékára esélyes Mircea Diaconu színművész, volt EP-képviselő lehet az ellenfele, akit a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a baloldali Pro Románia párt támogat. Az IMAS felmérése szerint Viorica Dăncilă szociáldemokrata jelölt – akitől éppen az adatfelvétel (október 8–28.) időszakában, október 10-én vonta meg a bizalmat a parlament – 15,1 százalékkal, illetve Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke 12,6 százalékkal esélyes lehet még a második fordulóba jutásra.
Theodor Paleologu volt kulturális miniszter, akit a Népi Mozgalom Pártja támogat, 6,9 százalékkal szerepel a felmérésben, Kelemen Hunor pedig a voksok 2,9 százalékát kapná meg.
Az elnökválasztás első fordulóját november 10-én tartják, amelyen 14 jelölt neve kerül a szavazólapokra: az IMAS-felmérésben is szereplő hat jelölt mellett, akiket egy-egy parlamenti frakció vagy pártszövetség is támogat, további hat jelölt parlamenten kívüli pártok képviseletében indul, ketten pedig függetlenként pályáznak az államfői posztra. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió választópolgár több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.