Megrongálták azt a biciklipumpát és javítófelszerelést, amelyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány szerelt fel március végén Sepsiszentgyörgy központjában. A közhasznú berendezés a szervezet nyolcadik köztéri befektetése a városban, beszerzését hatvan lelkes kerékpáros tette lehetővé, akik a tavalyi Tekerj egy jó célért! akción gyűjtöttek adományokat erre a célra.
A főtéri Bertis Gold üzletnél elhelyezett kerékpárjavító állványról a biciklipumpa tömlőjét szakították ki, ám a HKA azt feltételezi, hogy valaki(k) az egész berendezést eltüntették volna, hiszen az egyik rögzítőcsavart is meglazították – derül ki a közösségi médiában közzétett bejegyzésükből. Az alapítvány azt reméli, hamarosan fény derül a tettes(ek)re is, hiszen a kerékpárosokat célzó javítóállomás figyelőkamerák látókörébe esik. A professzionális eszközt külföldről szerezték be, több szerszám és biciklipumpa is található rajta, ezeket a kerékpározást kedvelők szükség esetén bármikor díjmentesen igénybe vehették, használhatták.
„Igyekezetünk a kár mielőbbi kijavítására összpontosul, addig is az eszköznek csupán a szerszámkészlete használható” – tájékoztatott az alapítvány. Ugyanakkor arra kérik a városlakókat, amennyiben hasonló rongálást tapasztalnak a kerékpárjavítón, mielőbb jelezzék a 0758 629 919-es vagy a 0770 997 156-os telefonszámon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.