Derűlátóbban ítéli meg az európai gazdasági kilátásokat az uniós országok cégeit tömörítő szervezet, mint az EU ,,kormánya", az Európai Bizottság. A húszmillió céget képviselő Business Europe szervezet elnöke, Ernest-Antoine Seilliere egy tegnapi brüsszeli sajtótájékoztatón úgy ítélte meg, hogy az európai piacokat nem fenyegeti a tengerentúli pénzügyi piaci válság. Mint mondta, az európai bankszektor nem tart attól, hogy Európát is komoly válságjelenségek sújtják majd az amerikai események miatt.
Úgy vélte: a csökkenő olajárak és a gyengülő euró arra is reményt ad, hogy az euróövezetben idén nagyobb legyen a növekedés a brüsszeli bizottság legutóbbi előrejelzésében szereplő 1,3 százaléknál. Seilliere leszögezte azt is, hogy meglátása szerint a pénzügyi válság még az európai cégek hangulatára sem nyomta rá bélyegét.
Óvott a legújabb nemzetközi pénzpiaci válság dramatizálásától a német pénzügyminiszter is. Tegnapi nyilatkozatában Peer Steinbrück elismerte ugyan, hogy évtizedek óta a legsúlyosabb válságról van szó, úgy értékelte azonban, hogy Európában nem lesz dominóhatás, nem kell európai bankok sorozatos bezárásától tartani. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai jegybank, az Európai Központi Bank és a magánbankok szorosan együttműködnek a pénzpiacok likviditásának biztosítása érdekében. Hasonlóan vélekedett a konzervatívokkal közösen kormányzó Német Szociáldemokrata Párt pénzügyi szakértője.