Mezőgazdasági területek beerdősítésére, valamint védelmi erdősávok létrehozására igényelhető támogatás. A kérvényezőnek 12 éves vállalást kell aláírnia, a támogatás mértéke száz százalékos, azaz nem szükséges önrész. Erdősítés esetén legalább egy hektár a minimális terület, védelmi erdősávok esetében pedig fél hektár.
Háromszéken eddig nincs érdeklődés a mezőgazdasági területek erdősítésére, illetve a védelmi erdősávok létesítésére, mivel a támogatás elnyerésének feltételei nem kedvezőek nálunk – mondta el érdeklődésünkre Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Ennek ellenére hasznos lenne az erdősítés, de főképp a védelmi erdősávok telepítése – folytatta az igazgató. Viszont ahhoz, hogy tényleges hasznot hozzanak a védelmi erdősávok – például szelek megfékezésére, talajerózió csökkentésére –, megyei szintű tervet kellene kidolgozni, meghatározni azokat a területeket, ahol valóban szükség lenne a védősávokra, mint például a Nemere szelének útvonalán – részletezte Könczei.
Az előírások értelmében nem erdősíthetők, illetve nem telepíthetők védelmi erdősávok állandó gyeppel borított területekre, kivételt képeznek azok a parcellák, melyeken az erdészeti felmérés alapján bizonyítható a talaj degradálódása. Azokon a területeken sem érvényesíthető az erdősítés, a védelmi erdősávok létesítése, melyek esetében klíma és agrárkörnyezeti vállalások (10. intézkedés), illetve ökogazdálkodási vállalások (11. intézkedés) érvényesek.
Aki élni szeretne a mezőgazdasági területek erdősítése, illetve erdő védősávok telepítésének támogatási lehetőségével, a következő lépéseket kell megtennie:
– a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) közreműködésével azonosítja a beerdősítendő területeket
– elkészítteti a beerdősítési tervet, engedélyezett magán vagy jogi személlyel (ezt a szolgáltatást az első kifizetési kérelemmel fizetik ki)
– az Erdőőrséggel jóváhagyatja az erdősítés műszaki tervét.
Ezt követően a támogatási kérés dokumentációját be kell nyújtania az APIA megyei kirendeltségeihez. Itt a szakemberek felülvizsgálják a kérést, a kapott pontszámok alapján alakul ki az igénylők sorrendje (csak abban az esetben, ha a kért támogatás meghaladja a rendelkezésre álló összeget). Utána kerül sor a nyertes pályázókkal való szerződéskötésre.
A szerződés aláírását követően kezdhetők el a munkálatok. A támogatási pénzek lehívására évente kell kérést benyújtani. Az adminisztratív, illetve területen történő ellenőrzést az APIA és az Erdőőrség szakemberei végzik, ez után kerül sor a kifizetésekre.
A lehetséges pályázók segítése érdekében az APIA külön webfelületet létesített, ez a www.apia.drg.ro címen érhető el, itt található meg minden vonatkozó információ.
A negyedik alkalommal meghirdetett pályázati szesszió keretében 2019. december 13-ig tehetők le a támogatási kérések, a finanszírozási keretösszeg 15 millió euró.