Vegyétek észre, hogy ezekre a találkozókra és rendezvényekre nagyjából mindig ugyanazok mennek el, mindig ugyanazok vannak jelen. Egy jelentős számú értelmiségi csoport s ehhez a bolyhoz tartozó lelkesedők, a határon túli magyarokhoz valamiképpen kötődő emberek, de a többség nem ilyen, közönyös, agymosott vagy éppenséggel a hatalomtól oly mértékben függő egyének és csoportok sokaságából áll, akikkel mindent el lehet művelni, mindent meg lehet szavaztatni.

Beszélgetésünk közben félhangra halkítva be volt kapcsolva a tévékészülék, s mintha színpadi végszóra történt volna, barátunk érvelésébe beleszűrődött egy, a pesti aluljárókra emlékeztető arcnak a hangja, egy valaki nyelvészé, aki a magyarországi jobboldal népszavazási kezdeményezésének, a kórházügyes, vizitdíjas, földeladásos stoptervnek keresztbe téve, a koalíciós kormánypártok ez ügyekben érvényesített akaratát és intézkedéseit támogató szándékkal fogalmazta meg ,,ellenpontjait".

Mire megy egymagában ez a figura? — replikáztam, hogyan gyűjt ez össze kétszázezer támogató aláírást ellenkérdéseinek hitelesítéséhez? — vágtam közbe, amire változott a képernyőn a kép, s egyik budapesti főszószóló hölgy pergő nyelvéről máris pattogtak a szavak: ő személyesen nem ismeri ugyan ezt a bizonyos urat, de azt el kell ismerni, hogy pártja felfogásával szimpatizáló, szocialista érzelmű egyénről van szó.

Szóval, támogatni fogják az ellen-népszavaztató elképzelést. És ha ez nem is jár sikerrel — mondjuk mi —, akkor is rendesen megzavarják a népszavazást, elbizonytalanítják az embereket. Gyurcsány Ferenc meg is mondta már a mi kiutazásunk előtt: lehet népszavazás, de mi fogunk győzni.

Valamit azért nem tud felfogni és értelmezni a magamfajta ember, és valószínű, viharsarki vendéglátóink sem. Féja Géza a Viharsarok kisemmizett, elnyomott népét így jellemezte: ,,Ez a nép mindig készen volt a fölkelésre, hogy újrakezdje életét, mely ezer év óta dermedten áll kísérletek és gyorsan elbukó országos szándékok tüzében és ködében. Ha egy-egy szikra arra repült, a Tiszántúl mindig kigyúlt, s égett gyönyörűen, mintha tudata volna egy különb, emberibb magyar életről, és egykettőre csapatot állított az úri magyarság, később pedig a feudális-kapitalista hatalmasságok ellen."

Vajon olyan mértékben és oly módon sérült volna a szociális érzéke ennek a lakosságnak, hogy ne vegye észre, hogy a szocialista mezben tetszelgő, de a szociális érzékenységtől messzire távolodott új liberális arisztokrácia csatlósaként az országgal együtt őt is kifosztó mesterkedéseket ne érzékelje, és önmaga, a saját érdekei ellen szavazzon és cselekedjék?

Nem hinném. Nem hinnők.

Hódmezővásárhely lakossága, úgy tudom, Debrecen mellett az egész országban példátlan arányban, folyamatosan és következetesen ismerte és felismerte a maga érdekeit, s kitartott a maga választotta út mellett olyan körülmények között is, mint a mostaniak, amikor, mint a szegény embert, még az ág is húzza őket. Hogy egyetlen példát mondjunk, a kórházleépítésben, létszámcsökkentésben példátlan módon elbántak velük. Büntetik őket. Minden bizonnyal ezzel edződnek is.

Másik vendéglátó városunk, Békés most, a legutóbbi választások idején fordított, s szakított egy ál-, az egykori viharsarki törekvéseknek rég ellentmondó szemlélettel.

A harmadik vendéglátó stáció, Sóshalom és ennek olvasóköre, a gazdaemberek, vidéki értelmiségiek s az ő hódmezővásárhelyi patrónusaik az összefogás olyan messzire sugárzó élményét szerezték meg számunkra, amely átszőheti a Kárpát-medence egészét.

Viharsarok a megváltozott körülmények között nem viharos, hanem békés, mint Békés vagy Hódmezővásárhely meg Sóshalom, de a rendszerváltoztatás befejezésére ezekkel az eszközökkel képes és alkalmas.