Tragikus körülmények között elhunyt Veress László sepsiszentgyörgyi színész, a Tamási Áron Színház nyugalmazott művésze.
Mădălina Ghirdă megbízott rendőrségi szóvivő lapunk érdeklődésére elmondta, pénteken 17.40-kor értesítették a mentőket és a főkapitányságot a 112-es sürgősségi hívószámon, hogy elütöttek egy embert Sepsiszentgyörgyön az Oltmező úton, az átjárón. A kivizsgálás során megállapították, hogy a 74 éves férfi szabályosan kelt át a villanyvállalat közelében levő gyalogátjárón, miközben elütötte egy 31 éves férfi által vezetett, Oltszem felől érkező személygépkocsi. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, de ott belehalt sérüléseibe. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folytatja a kivizsgálást.
Veress László Kolozsváron született 1945. március 13-án, 1971-ben a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzésekor Sepsiszentgyörgyre került. A Tamási Áron Színháztól húsz éve vonult nyugalomba. Közben tagja volt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdiószínháznak is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.