Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A meglepetés elmaradt

2019. november 11., hétfő, Máról holnapra
Farkas Réka

Amilyen lagymatag, unalmas volt a kampány, olyan izgalmasra sikeredett az államelnök-választás első fordulójának eredményvárója. Már kora estétől hatalmas meglepetésről beszéltek a hírtévék, igaz, rendkívül sejtelmesen, nehogy büntetéssel fűszerezze örömüket vagy bánatukat az audiovizuális tanács.

Bátrabban találgattak az internetes oldalak, igaz, legtöbbjük szóbeszédre, meg nem nevezett eredetű háttér-információkra alapozta értesüléseit. Aztán a nagy és titokzatos várakozás után este kilenckor kiderült: nincs meglepetés. Klaus Iohannis első helyen végzett, majdnem 40 százalékkal és a második helyre befutott az SZDP elnöke, Viorica Dăncilă.

Mindenki boldog tehát, Iohannis megkapta a hőn óhajtott ellenfelet, akivel a második fordulós megméretkezés szinte biztosan szavatolja újabb ötéves mandátumát, Dăncilă pedig vereségsorozata után végre elért egy kisebb és részleges győzelmet, de tulajdonképpen célja sem volt ennél nagyobb. Csalódott talán csak Dan Barna lehet, ki ha felült a vasárnap késő délutáni híreszteléseknek, akár már a Cotroceni-palotában képzelhette magát. Valamelyest még javíthatják arányát a külföldről beérkezett szavazatok, ám bármennyire igyekezett bizakodónak tűnni az urnazáráskor, nehezen hihető, hogy utoléri Dăncilăt.

A vasárnap este nyilvánosságra hozott exit poll-eredmények tehát nem hoztak meglepetést, és bár csodák már történtek a romániai elnökválasztások során, ezúttal oly nagy a különbség mindkét közvélemény-kutató intézetnél, hogy nehezen hihető, a szavazatszámlálással jelentősen módosulnak előrejelzéseik. Ha pedig a megjósolt helyzet marad, szinte lejátszottnak tekinthetjük a mérkőzést. Klaus Iohannis már tegnap esti beszédében jelezte: kampánya középpontjában marad az eddig is unalomig szajkózott ellenségkép, az SZDP pedig hasonló módon válaszol, minden eszközzel próbálja majd lejáratni az elnököt, aki kibillentette őket a kormányzás kényelmes melegéből. De elegendő lesz-e mindez? Ha a két jelölt továbbra is csak saját táborában hajlandó kampányolni, hívei biztonságot nyújtó köréből üzenget a másik tábornak, félő, sokak számára tét nélkülivé válik a második forduló, és még annyian sem mennek el szavazni, mint az elsőben. Mert sokan harsogtak rekord részvételi arányról, de végül csak a külföldön élők teljesítettek jól, itthon kevesebben voksoltak, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. Az elvándoroltak többsége – kik most lehetőséget kaptak, hogy végre tisztességes körülmények között véleményt nyilvánítsanak – pedig többnyire változást akar, amit sem az öt éve államfő Iohannis, sem a hét éve kormányzó SZDP elnöke nem képviselhet, bármennyire szeretnék elhitetni az ellenkezőjét.

Túl vagyunk hát a romániai elnökválasztás első fordulóján, és számunkra, erdélyi magyarok számára sok jót nem hoz a második forduló, mint már annyiszor, ismét két rossz közül kell a kisebbiket választanunk. Eddig sem ígértek semmit nekünk, így legalább nem kell csalódnunk, ha nem teljesítik.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 730
szavazógép
2019-11-11: Világfigyelő - :

Új falak épülnek Németországban, le kell dönteni azokat

Új falak választják el az embereket egymástól Németországban, láthatatlan falak, amelyek csalódottságból, dühből, gyűlöletből, szótlanságból és elidegenedésből állnak, ezeket a németek építették saját maguknak, és ledönteni is csak ők tudják azokat – mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő szombaton Berlinben a Brandenburgi kapunál több százezer ember előtt a német fővárost kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat legnagyobb szabású, záró eseményén.
2019-11-11: Belföld - :

Államfőválasztás: Iohannis–Dăncilă összecsapás a második fordulóban

Az Állandó Választási Hatóság által éjfélkor – a szavazatok több mint 95  százalékának összesítése után – közzétett adatai alapján Klaus Iohannis hivatalban lévő államelnök, a Nemzeti Liberális Párt jelöltje és Viorica Dăncilă volt kormányfő, a Szociáldemokrata Párt elnöke és jelöltje mérkőzik meg az államfőválasztás második fordulójában. A hatóság által közöltek alapján Iohannis a voksok 36,6 százalékát szerezte meg, míg Dăncilă 24,17 százalékot. A harmadik helyen az MRSZ–PLUS államfőjelöltje Dan Barna végzett, rá a választópolgárok 13,54 százaléka adta a voksát. Az IRES, valamint a Curs-Avangarde közvélemény-kutató intézetek elsőként 21 órakor közzétett exit poll felmérések már nagyjából előrejelezték az eredményeket, hibahatáron belüli adatokat mutatva. A magyar jelöltet, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökét a felmérések 3,9, vagy 4,6 százalékra taksálták, a hivatalos részeredmény szerint közel 4,5 százalékot teljesített.