FLOW Nemzetközi Mozgásszínházi fesztivál
Harmadik alkalommal rendezik meg Sepsiszentgyörgyön a FLOW Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivált november 13–17. között. A FLOW3 idén is a kortárstánc-szcéna reprezentatív irányvonalaiból mutat be előadásokat, a fesztivál fő tematikája a letisztultság és a minimalizmus köré épül.
A fesztivál idei kiadásán olyan produkciók lesznek láthatóak, amelyek betekintést nyújtanak a mai európai tánc- és mozgásszínház különböző irányzataiba. Az ötnapos rendezvényen négy meghívott produkcióra, az M Studio legújabb előadására, valamint beszélgetésekre kerül sor a meghívott alkotókkal. A szerdai program: az M Studio 19 órától a Variations: Nr.1 című előadását játssza a Háromszék Táncstúdióban (időtartam: egy óra). Koreográfus: Ermira Goro.
Előadás
MANDICS GYÖRGY SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola meghívottjaként Mandics György író, történész, matematikus, néprajzos, rovásírás-kutató (Budapest) tart előadást Magyarok a Kaukázusban a rováskrónikák tükrében címmel ma, a megjelent időponttól eltérően, 17 órától Sepsiszentgyörgyön az unitárius egyházközség tanácstermében. Házigazda: Péterfi Ágnes Zita segédlelkész.
TUDÁS – ÉLMÉNY – TAPASZTALAT. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Háromszéki TÉT-estek elnevezésű rendezvénysorozatának meghívottja dr. Mara Gyöngyvér, a csíkszeredai Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, a Biomérnöki Tanszék docense, aki Humán mikrobiom, avagy ismerjük meg testünk parányi lakóit címmel tart előadást. Szervezetünkben számos mikroba él, de nemcsak életterei vagyunk a baktériumoknak, hanem együtt élünk velük. Az előadás olyan kérdésekre fogalmaz meg választ, hogy például miképpen befolyásolják a mikrobák a párválasztásunkat, a kedélyállapotunkat és a testsúlyunkat. Ugyanakkor a legfrissebb kutatások tükrében a mikrobiom és a betegségek kialakulása közötti összefüggésekre is kitér az előadó november 14-én, csütörtökön 18 órától a programot szervező könyvtár Gábor Áron Termében.
Zene
ENESCU MINDENKINEK. Az Árkosi Kulturális Központ és a George Enescu Nemzeti Múzeum rendkívüli kamarazene-koncertet szervez ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bástya-házban (Olt utca 6. szám) Enescu – mindenkinek közérthető módon címmel. Fellép: Ioana Maria Lupașcu (zongora) és Ștefan Ignat (bariton). Műsoron részletek az Oidipusz című operából, valamint közismert Enescu-dalok és zongoraművek. Belépő: 10 lej.
JAZZKONCERTEK. Ma 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Szimplában koncertezik a budapesti Balázs Elemér Group jazzformáció, Magyarország egyik legnépszerűbb jazz-zenekara. A zenekar tagjai: Horváth Cintia (ének), Szakonyi Milán (ének), Czibere József (ütőhangszerek), Komjáti Áron (gitár), Peczek-Lakatos Krisztián (nagybőgő), Balázs József (billentyűsök), Balázs Elemér (dob). * Szerdán 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban a budapesti Tóth Viktor szólószaxofon-koncertet tart vetítéssel. Idén jelent meg hetedik lemeze Lamu címmel, lemezei közül több Az Év jazzlemeze díjat kapott, többször az év jazzszemélyiségének választották. Koncertjeivel, előadásaival, műhelymunkáival járja a világot Indiától az Egyesült Államokig.
Könyvbemutató
* Kézdivásárhelyen ma 18 órától a Vigadó Művelődési Házban Cey-Bert Róbert Gyula A szabadságharcos. Egy élet 1956 szellemében című, az 1956-os szabadságharc győzelmét és leverését a résztvevő hitelességével elénk táró, valamint A Székely Hadosztály című kötetei kapcsán tart előadást. A belépés díjtalan.
* A Tortoma Kiadó a Kárpát-koszorú Hegyei címmel turistakalauz-sorozatot indít azzal a szándékkal, hogy hegységenként bemutassák a Kárpátokat Orsovától Dévényig. A sorozat első kötete, A Hargita-hegység turistakalauza Zsigmond Enikő csíkszeredai geológus, természetjáró tollából származik. A kiadó szándéka, hogy a sorozat minden kötetének bemutatója az adott hegység egyik menedékházában, valamely jelentősebb épületében legyen. A Hargita-hegységet bemutató kötet sepsiszentgyörgyi bemutatója november 14-én 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében lesz. Ismerteti, a szerzővel beszélget Kisgyörgy Zoltán újságíró, geológus. Házigazda: Demeter László.
Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében konferencia
A Kisebbségi Jogvédő Intézet idén november 28–30. között rendezi meg Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának dísztermében a Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében című éves konferenciáját. Az esemény célja a határon túli magyar kisebbségi jogvédelem mai tapasztalatainak összegzése, az egyes régiók civil jogvédőinek, jogászainak és ügyvédjeinek kölcsönönös tájékoztatása, valamint új információk szerzése és kapcsolatok építése. A rendezvényen a meghívott szakértők mellett az intézet partnerei mutatják be tevékenységüket. Jelentkezni a kji.konferencia.jelentkezes@gmail.com e-mail-címen lehet.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16.30-tól Terra Willy – francia animációs kalandfilm, magyarul beszélő; 16.45-től Addams Family – amerikai animációs film, románul beszélő; 18.15-től Demóna: A sötétség úrnője – amerikai kalandfilm, fantasy, román felirattal; 18.30-tól Élősködők – koreai filmdráma, román felirattal; 20.30-tól Joker – amerikai krimi-dráma, román felirattal; 21 órától Álomnagyi – francia vígjáték, román felirattal. Telefon: 0787 526 102.
VIGADÓ MOZI. A Vigadó Művelődési Ház nagytermében ismét megnyitja kapuit a Vigadó mozi, ahol szerdán 19 órától a Tóth Barnabás rendezte Akik maradtak című magyar drámát tekintheti meg a közönség. A belépő ára 10 lej.
Ünnepi gálaműsor
A kovásznai Művelődési Központban szerdán 18 órától tartják a magyar nyelv napja alkalmából az Ifjú szívekben élek című ünnepi gálaműsort. Fellépnek a Kőrösi Csoma Sándor Líceum kisdiákjai, a Vizitke, a Pitypang és a Recefice néptánccsoport, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum XII. B osztálya, a Zöld Fenyő Néptánccsoport (Sepsiszentgyörgy–Sepsikőröspatak).
Tortoma Önképzőkör
A baróti Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében ma 19 órától Barangolás Barcaságon – Erdély keleti kapuja címmel dr. Kovács Lehel István egyetemi tanár, helytörténész, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke (Négyfalu) tart vetítéssel egybekötött előadást. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Grigore Bălan tábornok út 33. szám alatti Salvia (telefon: 0267 313 513, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
DÍSZÍTŐMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Szorgos Kezek díszítőművészeti szakkör ma 15–18 óráig várja az érdeklődőket a belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám). Telefon: 0727 273 056.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló fitnesz hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774; facebook: @liveartdancestudio.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőséggel küzdőket) és hozzátartozóikat várják ma Sepsiszentgyörgyön 18 és 20 óra között a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonon lehet.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedbeli Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
MÉRÉS. A Kovászna Megyei Vöröskereszt székházában, Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly út 7. szám alatt hetente egyszer, minden kedden 9–12 óráig lehet vérnyomást, vércukrot és koleszterinszinetet méretni.
ZÁRVA. Fertőtlenítési munkálatok miatt a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum november 17-ig nem fogad látogatókat.
HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában szerdán 18 órától várnak minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.