Három témában is komoly román—magyar meccs folyik mostanában. Az első, a régebbi keletű, a környezetszennyezésre vonatkozik, s ezt a csörtét még a nagybányai ciánszennyezés indította el, melynek magyarországi kárkövetkezményeit máig nem térítette meg a román állam, illetve az itt fungáló multinacionális aranykitermelő cég. Nem is fogja. Ezért harcol teljes fegyverzettel a magyar környezetvédelem, s próbálja megakadályozni, hogy Verespatakon a kanadaiak újra, de most már tízszer nagyobb ciántechnológiájú arany- és ezüstkitermelést hozzanak össze. Ebből még sok vita lesz, sok érdek fog ütközni, de ahogyan a régi szólás tartja: ,,pénz beszél, kutya ugat..."
Félek ettől. Főleg akkor, ha újra a szocdemek kerülnek hatalomra, s alapos megkenegetés után mégis behódolnak a pénzes kanadaiaknak és hazai támogatóiknak.
A második a Magyarországra telepedett — ott végleges tartózkodási engedélyt, esetleg állampolgárságot nyert — erdélyi magyarok nyugdíjfolyósításáról szólna. Tudott tény, hogy az illetékes magyar szervek újraszámolták eme nyugdíjasok járandóságát, s a sokkal előnyösebb magyar rendszer szerint folyósították, a román biztosító hatóságokon aztán ezeket a tételeket hajtották be. Egy darabig. Az utóbbi időben viszont a romániai nyugdíjpénztár már nem nagyon volt hajlandó fizetni a hazai járandóságnak mintegy kétszeresét kitevő összegeket, s ebből bizony európai ügy lett. Úgy néz ki, hogy az uniós hatóságok az érdekeltek mellé álltak, s Romániát kötelezik a fizetésre. Ez rendben is lenne, a gond inkább azzal van, hogy az itthon tengődők mit is szólnak mindehhez!? Bizonyítékok vannak arra ugyanis, hogy a Magyarországra ,,átvitt" nyugdíjak kedvezményezettjeinek jelentős hányada soha nem élt Magyarországon, soha nem telepedett oda, hanem rokoni-baráti kapcsolatok, kisebb-nagyobb jogi és közigazgatási fondorlatok révén sikerült átutaltatnia nyugdíját Magyarországra. Sajnos, ez így igaz. A román hatóságok erre szívták fel a vizet, s szüntették meg a járandóságok folyósítását. Hogy mi lesz a vége ennek a divergenciának, azt nem tudni még, de érdemes lenne talán elgondolkodni a korrektség kérdéseiről...
A harmadik román—magyar nézeteltérés tulajdonképpen magyar—magyar, anyaországi és székelyföldi érdekütközés. A székelyföldi szállítási vállalkozók már két évtizede hozzák-viszik az utasokat az itteni városok és Budapest között. Többnyire az emberek megelégedésére. De ez, jó üzlet lévén, szemet szúrt egy magyarországi multinacionális cégnek, s rögtön bedobta a maga ,,fapados" járatait, kényelmesebb autóbuszokkal, olcsóbban és többletszolgáltatásokkal (televízió, hűsítők, illemhely stb.). Ha a dolog folytatódik, az itteni cégeknek vége. Ezért fenyegetőznek szegények határblokáddal, útzárakkal, mindenfélével. Az Orange cég erre mosolyog, s állítja, hogy élelemmel is ellátja ,,fapados" utasait, ha valahol várakozásra kényszerülnének.
Hát ez a szép új világ: az erősebb kutya... A kérdés csak az, hogy vajon a multinácik ilyen nagylelkűek maradnak-e, ha megnyerhették a piacért folyó versenyt!? Aligha hinném.
