Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Sorspróbáló években is hűséggel szolgált a perzselő dobogón

2019. november 12., kedd, Közélet

A főtéren a virágárus emlékezik, a szemerjai emelkedőn a kutyáját sétáltató pályatárs, a telefonban az újságíró, egy kávé mellett az egykori közönségszervező, a piacon a zöldségét rendezgető asszonyság.

Aztán „megszólal” a csend is.

A mondat befejezetlen marad... Ebben a csendben már csak az ő hangját hallom. Csepű Palkóként mesél felszabadult jókedvvel Petőfi Sándor Simon István által színpadra írt darabjában, A helység kalapácsában (rendező: Cseresnyés Gyula). És hallom a parapács Csurinét Tersánszky Józsi Jenő Kakukk Marcijában (rendező: Soltész Lajos). Megszakítja a zenebonát Széchenyi István (a monodrámát ő rendezte és játszta), de máris együtt énekeljük harsány jókedvvel a „nyuszi-puszit” (Rút kiskacsa, rendező: Kovács Levente).

Széchenyi és nyuszi-puszi? Igen! Ő az én szememben már abban a pillanatban, amikor a vállon veregetett sepsiszentgyörgyi színházhoz szerződött, ígéretes „nyersanyag” volt a sokszínű színpadi szolgálathoz. Nem csalódtam. És akik bíztak benne, azok sem. Balogh András a Volpone címszerepét osztotta rá, a rendező és színész egyaránt csatát nyert. A merész kísérletek megosztják a szakmát és a nézősereget. Amikor Márton Árpád Szophoklész Antigonéját rendezte kísérleti stúdió előadásként, együtt vállalta vele a kockázatot a Hírmondó szerepében. Sylvester Lajos szerint érdemes volt.

Kis és nagy szerep, odafigyelés és mellőzés váltotta egymást. Egy dolog volt állandó: a napi kiszállás fűtetlen autókkal, előadások sokasága többnyire gyengén fűtött művelődési házakban. És állandó volt az ő hűsége a társulathoz és a közönséghez minden körülmények között. Egy pályatárs egy levélben azt írta nekem, hogy az ember akkor a legnagyobb, amikor térdepel. Számára a legkisebb szerep is szolgálat volt. Lélekben letérdelt minden feladat előtt. Alázattal. Példaértékű embersors.

Veress László barátom volt. És az is marad emlékezetemben. Egyszer vesztünk össze. Éppen Csíkszeredában rendeztem, és őt szereposztottam. Csak a próbákon beszéltünk. Csikorgó hidegben baktattam próba után az állomásra. Egy kis üveg rummal. Melegítgettem magam. Gondoltam, ő is fázik már az állomáson. Eltettem felét neki. Ott fagyoskodott a jéghideg fűtőtest mellett. Zsebemhez nyúltam, az üveg a kezemben volt, amikor meglátott, a táskájából kivett egy kis üveget ő is.

„Gondoltam, hogyha megfáztál....” És a fal köztünk leomlott... Örökre.

Tette a dolgát emberként, színészként tisztességgel.

A kis szerepeket addig csiszolgatta, amíg felfénylett a bennük elrejtett érték. Kiváló jellemszerepeket osztottak rá (Benő a Bolondok gróf­jában, Gyalu a Szentivánéji álomban, a sort folytathatnánk...), amelyeket sziporkázó szellemességgel oldott meg. A sikert szerényen „viselte”. A gondviselés kirendelte neki azt a feladatot is, amelyben felfénylett a művészi beérés egyre biztosabb jele. Amikor Bocsárdi László a Kasimir és Karoline-ban a Rauch szerepet ráosztotta, Kisvárdán a legszigorúbb kritikusok egyike őszinte rácsodálkozással kérdezte: Ki ez a színész? Meglepett ez a kérdés, ő akkor már túl volt egyre jelentősebb teljesítményeken. A kérdés mégis figyelmeztetés volt a javából, még többet is várhatunk tőle. Napok óta azon töprengek, hogy vajon meghallottuk-e a figyelmeztetést? Hol igen, hol nem. A színészsors visszafordíthatatlan...

Amikor sok évvel ezelőtt az Időben két társulat egymásra csodálkozott, az egykori sepsiszentgyörgyi kőszínház és a kitartóan kísérletező Figura Stúdió, sok mindent beszéltek az emberek. Miközben egymásra csodálkoztunk, egymásból építkeztünk, az előítéletek szertefoszlottak.

Néhány órával e sorok írása előtt találkoztam a már említett, kutyáját sétáltató pályatársammal. Ő a figurásokkal jött hozzánk. Egyszerre mondtuk ki barátomnak a nevét. Aztán hallgattunk hosszú ideig. Még a kutya sem vakkantott. Kezet fogtunk. Csend. Talán ugyanazt gondoltuk mind a ketten. Jó ideje közösek a gondjaink, örömeink. Veszteségeink. A reményeink is. A kézfogásban mintha felsejlett volna a játékból örökre kilépett pályatársunk üzenete: felelősek vagyunk egymásért.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 608
szavazógép
2019-11-12: Közélet - :

Búcsúzunk Veress Lászlótól

2019. november 8-án, hetvennégy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Veress László színművész, a Tamási Áron Színház társulatának tagja. A főiskola elvégzése után 1971-ben szerződött a sepsiszentgyörgyi színházhoz, ahol száznál is több szerepben láthatta őt a közönség az elmúlt évtizedek alatt. Ereje teljében még sokáig élvezhette volna a nyugdíjas éveket családja körében, ha nem szól közbe a sors.
2019-11-12: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Függőségek, kockázatok a digitális korban (Prevenciós előadás diákoknak)

Időszerű és közérdekű témáról, a szerhasználatról, függőségről és kockázatokról tartott átfogó és érdekes előadást a Székely Mikó Kollégiumban 9–12. osztályos tanulóknak Nagy Zsolt pszichológus, addiktológus, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság, valamint az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület kezdeményezte november 4-i előadás egy korábbi prevenciós program folytatása, melyhez a megyeszékhelyi iskolák több diákja csatlakozott.