Zabola község polgármesteri hivatala európai uniós pályázat révén szeretne vissza nem térítendő pénzalapokat elnyerni a székelytamásfalvi kultúrotthon felújítására. A pályázatot december végéig lehet benyújtani, de időközben kiderült: a jelenlegi állás szerint nem finanszírozható az épület felújítása, mert telekkönyvében a község nem az egyedüli tulajdonos – tudtuk meg Fejér Levente polgármestertől.
A község 2002-ben vásárolta meg az ingatlant, 49 000 amerikai dolláros vételárban egyeztek meg a tulajdonossal. A felméréskor azonban kiderült, az 5,84 hektáros területből több mint két hektár hiányzik, ezt a részt a volt kollektív gazdaságot megvásároló fél telekkönyveztette magára. A hiány miatt a vételárból visszatartottak 9000 dollárt, így a telekkönyvben még mindig résztulajdonosként szerepel a korábbi tulajdonos. A helyzetet lehet tisztázni, akár békés úton is, ha a régi tulajdonos jószántából lemond a telekkönyvben szereplő tulajdonáról. Ezt követően neve törölhető a telekkönyvből, így egyedüli tulajdonos a községháza maradhat, ezzel elhárul minden akadály a pályázat benyújtásának útjából – magyarázta a polgármester. Ha viszont nem lehet békés úton rendezni, akkor perre viszik az ügyet, bíróságon keresik az igazukat – fűzte hozzá Fejér Levente.
A székelytamásfalvi kultúrotthon Thúry–Bányai-kastély néven ismert, Háromszék legnagyobb késő klasszicista-empire stílusú épületeként tartják nyilván, 1810–1820 között építette a Thúry család. A kastélyt és a hozzá tartozó mintegy százhektárnyi birtokot 1865-ben a Bányai család vásárolta meg, a két világháború közötti időszakban Bányai Sándor és Bányai Miklós volt a tulajdonosa.
A 20. század közepén állami tulajdonba került épületet 1973-ban a falu művelődési otthonává alakították át. A központi helyiségek egy részét egybenyitották. A külső tatarozás mellett a színpad és nézőtér kiképzése érdekében belső átalakításokat végeztek, ezzel jelentősen ártottak a kastély építészeti értékének. A rendszerváltást követően Bányai Miklós örököse, Damokos Erzsébet visszaigényelte az ingatlant, amelyet később a zabolai önkormányzat megvásárolt és kultúrotthonként működtet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.