Megérett az első osztályra?

2008. szeptember 18., csütörtök, Család

Új kisiskolásokkal teltek meg az első osztályos tantermek padsorai. Hamar kialakul közöttük egyfajta rangsor: ki könnyebben, ki pedig nagyon is nehezen tud megfelelni a tanórákkal járó követelményeknek. Utóbbiak szülei gyakran úgy vélik: jobb lett volna egy, netán két évvel is később kezdeni gyermeküknek a tanulást. Mit tart erről a szakember?

Általában hatéves korban válik tankötelessé a gyerek. Akit tehát ebben az életkorban iskolaérettnek nyilvánítanak, az elkezdheti iskolai tanulmányait az általános iskola első osztályában. Sok szülő azonban az amúgy iskolaérett gyerekét sem engedi el hatévesen az iskolába. Úgy gondolja, jobb lesz neki még egy évig az óvodában játszani, erősödni. Csakhogy az iskolaérett hatévesek már csak rendkívüli esetben halaszthatják egy évvel későbbre az iskolát.

Dr. Szakács Katalin pszichológus, a magyarországi Nevelési Tanácsadók Országos Egyesületé­nek elnöke pszichológiai szempontból célszerűnek tartja, ha az iskolaérett hatéves gyerek elkezdi az első osztályt. ,,Öt-hat éves korban van egy nagyon érzékeny, fogékony életszakasz a gyerek életében, amikor az értelmesebbek nagyjából megtanulják a betűket, ha nem is tökéletesen, de összerakják, elolvassák őket. Ezt az életszakaszt ki kell használni, mert hamar továbblép rajta a gyerek. Az óvodában azonban többnyire kihasználatlan marad, és hét-nyolc éves korban nem jön újra elő. Gyakori probléma viszont, hogy az iskola első osztályában olyan viselkedést, teljesítményt várnak el a gyerektől, amire nincs felkészülve, így valójában nem is kívánható meg tőle. Például túl gyors ütemű írást, olvasást követelnek tőle, fegyelmezetten kell ülnie a tanóra végéig, és hasonlók." Lehet, hogy a követelményeknek eleget tenni nem tudók, a többiektől lemaradók például magatartási, tanulási zavarral fognak küszködni. Ilyen esetben mindig ajánlatos szakemberhez fordulni. (MTI-Press—i.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2008-09-18: Család - Puskás Attila:

Megtagadva, elárulva

A mindenkori diktatúrák bevált módszere volt az ,,elszigetelés". A kommunista diktatúráé is. A barátságról elmélkedve jutott eszembe az egyébként felejthetetlen valódi történet.
2008-09-18: Család - x:

A szülőhöz hasonló párt választunk

Az emberek — elsősorban hosszú távú kapcsolataikban — magukhoz, illetve ellentétes nemű szülőjükhöz hasonló megjelenésű partnert választanak — állapították meg a Pécsi Evolúciós Pszichológia Kutatócsoport munkatársai. Eredményeikről Bereczkei Tamás tanszékvezető egyetemi tanár beszélt az MTI-nek.