Dupla könyvelés az államháztartásban?

2019. november 15., péntek, Belföld

Al Caponéhoz hasonlította hivatali elődjét és bűnszövetkezet létrehozásáért akar ellene feljelentést tenni Florin Cîţu, a múlt héten hivatalba lépett Orban-kormány pénzügyminisztere. Eugen Teodorovici volt tárcavezető cáfolta az állításait, és nyilvános vitára hívta ki utódját.

Cîţu azt állította: a Szociáldemokrata Párt (SZDP) tisztségviselőiből alakult „bűnszövetkezet” tudatosan aláaknázta és politikai holdudvara szolgálatába állította az ország költségvetését, amelyből kettő is létezett a hírhedt chicagói gengszter módszere alapján, aki külön könyvelést vezetett az adóhatóság számára és egy másikat belső használatra. A miniszter szerint a költségvetés valós adatait az ellenzék és Románia nemzetközi partnerei elől is eltitkolta a nemrég leváltott SZDP-kormány. Az államháztartási hiány tíz hónap alatt elérte a GDP 2,84 százalékát, és ha nem tesznek semmit, év végéig meghaladja a 4 százalékot – mondta a pénzügyminiszter.

Az első kilenc hónapban a költségvetés bevétele 22 milliárd lejjel maradt el a tervezettől, amelynek a fele behajtatlan adó, a másik fele pedig le nem hívott európai támogatás. Cîţu szerint az SZDP-nek nem is állt szándékában felhasználni a Románia rendelkezésére bocsátott európai alapokat, mert az állami beruházások visszaszorításával próbáltak forrásokat biztosítani populista intézkedéseikhez.

A társadalombiztosítási költségvetésben az előirányzott 2,9 milliárd lejes többlet helyett ugyanekkora hiány keletkezett, az egészségbiztosítási pénztár pedig 1,8 milliárd lejnyi táppénz megtérítésével tartozik a munkáltatóknak – sorolta Cîţu, aki szerint az előző kormánynak pénzügyi „bűvészkedéssel”, a számlák kifizetésének halogatásával sikerült a GDP 3 százaléka alatt tartania az államháztartási hiányt. Bevett gyakorlattá vált, hogy az állam „meggondolatlan költekezésének” számláját a magánszférával fizettették ki, szándékosan elodázva az áfa-visszaigénylések átutalását.

Cîţu tegnap azt ígérte: az áfa-visszaigényléseknél felhalmozott 4 milliárd lejes tartozást még idén kifizetik. Szerinte az új kormány a hatályos törvény által előírt bér- és nyugdíjemeléseket is végrehajtja, és egyelőre az adóhatóság bevonásával tanulmányozza, hogyan lehetne mégis csökkenteni az államháztartási hiányt.

Az SZDP-kormány az utóbbi három évben 66 százalékkal növelte a minimálbért, a közszférában ötven százalékkal növekedtek a jövedelmek, míg a reálgazdaságban feleannyival. Az átlagos nyugdíj is csaknem másfélszerese a három évvel korábbinak, Románia így ma már a költségvetése kétharmadát fizetésekre és szociális védelemre költi, a beígért állami beruházások nagy része pedig elmaradt. Az Európai Bizottság múlt héten figyelmeztette Romániát, hogy az államháztartási hiány az idén GDP-arányosan 3,6 százalékra nőhet a tavalyi 3 százalék után, 2020-ban elérheti a 4,4 százalékot, 2021-ben pedig a 6,1 százalékot a tervezett jelentős bér- és nyugdíjemelések miatt.


Teodorovici magyarázata

Mély csalódottságának és szomorúságának adott hangot tegnap az SZDP ügyvezető elnöke, Eugen Teodorovici, amiért Florin Cîţu – szerinte – nem tudja értelmezni az állami költségvetést. „Annyira vagyok én Al Capone, amennyire Cîţu az FBI főnöke” – jelentette ki, és hozzátette: a minisztérium honlapján megtalálható a bevételek és a kiadások jegyzéke. Hangsúlyozta, hogy nincsenek akkora lyukak a költségvetésben, amekkorákat a liberális kormány emleget, felsorolta, hogy az év első kilenc hónapjában mennyivel növelték a költségvetési bevételeket, és azt is, hogy milyen kifizetéseket hajtottak végre, amíg kormányon voltak. Végül Teodorovici meghívta Florin Cîţut és Ludovic Orban miniszterelnököt egy nyilvános vitára, hogy az ország gazdaságát érintő témákról beszéljenek, és a kormány közölje terveit az állampolgárokkal, a vállalkozókkal.

Történelmi mélypontra került tegnap a lej: egy euró árfolyamát 4,7669 lejben állapította meg a Román Nemzeti Bank. Ez 0,07 százalékos gyengülést jelent az előző naphoz képest, de a dollárral és a svájci frankkal szemben is érezhető. Legutóbb január 25-én volt történelmi mélyponton a román pénz, akkor egy euró 4,7648 lejbe került. A jegybank szóvivője, Dan Suciu elmondta: a külkereskedelmi mérleg hiányának növekedése (ami az év első kilenc hónapjában 20 százalékos volt) nyomást gyakorol a lejre, és ezt csak növeli az úgynevezett fekete péntek (aminek hatására várhatóan megnő az import), de az is közrejátszik, hogy az idei államháztartási hiány várhatóan meghaladja a kormány által becsült értéket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2019-11-15: Nyílttér - :

II. Rákóczi Ferenc és a Bod Péter Tanítóképző

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben 2013 óta vált hagyománnyá a történelmi eseményekről közösségi rendezvényen vagy villámcsődület formában történő megemlékezés. 10–15 perces kulturális programokról van szó, amelyek ismertetik az adott eseményt vagy nagyjainkra emlékeztetnek.
2019-11-15: Belföld - :

Összefogna a két kis párt

A jövő évi választási együttműködésről tárgyalt a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége tegnap Kolozsváron.