Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnökségének tegnapi állásfoglalása szerint az elmúlt években kormányzó Szociáldemokrata Párt a csőd szélére sodorta az országot, saját korrupt politikusait igyekezett menteni a büntető törvénykönyv módosításával, de emellett „olyan súlyos, nyíltan magyarellenes és kegyeletsértő eseményeket támogatott, mint az úzvölgyi hősi katonatemetőnél történtek”, ezért a párt vezetősége arra kéri szimpatizánsait, hogy az elnökválasztás második fordulójában ne szavazzanak Viorica Dăncilă asszonyra.
Az állásfoglalás ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy a jelenleg hivatalban lévő Klaus Iohannis, bár a magyarok szavazataival lett államelnök, még csak a gesztusok szintjén sem volt hajlandó nyitni közösségünk felé, megtagadta a számára ajándékba adott székely zászló átvételét, s ő fosztotta meg állami kitüntetésétől Tőkés Lászlót, a temesvári forradalom „szikraemberét”. Mindezek fényében személyének támogatását szintén nem tudja „jó szívvel ajánlani” szimpatizánsaink a néppárt, vele kapcsolatban tehát arra kéri az erdélyi magyar választókat, hogy lelkiismeretük szerint döntsenek arról, bizalmat szavaznak-e ismét neki vagy sem.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.