Egy hónappal hamarabb, október elsejétől emelik a nyugdíjakat — erősítette meg Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök azt követően, hogy Mircea Geoană, az SZDP elnöke bejelentette, a kormány elfogadta az erre vonatkozó döntést. Az SZDP már korábban is emellett érvelt, arra hivatkozott, hogy októbertől nőnek a szolgáltatások díjai, és emelkednek az árak. A múlt csütörtökön bejelentették, bizalmatlansági indítványt nyújtanak be, ha a kormány szeptember 22-ig nem hajlandó elfogadni a nyugdíjak emelését. A kabinet három hete döntött arról, hogy november 1-jétől húsz százalékkal emeli a nyugdíjpont értékét.
Tăriceanu a kormányülés utáni sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a tanügyben dolgozók fizetése novembertől kilenc százalékkal emelkedik. A tanügyi szakszervezetek azonban felháborodtak azon, hogy egy hónappal késik az oktatásban dolgozók bérének emelése.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.