Baróton a szülők és helyi tisztségviselők jelenlétében adták át a Cimbora Óvodát, a Magyarország kormánya által meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program részeként megvalósított beruházást. A felszólalók azt kívánták, a közel harmincmillió forintos fejlesztés sokáig szolgálja az erdélyi magyarság jövőjét jelentő gyermekek oktatását.
Kisgyörgy Tünde óvodaigazgató boldog pillanatnak nevezte a fejlesztés megvalósulását, amiért hálával tartoznak. Az 1975-ben átadott épületet az elmúlt évtizedekben próbálták karbantartani, de a magyar kormány hathatós segítsége nélkül a mostanihoz hasonló, jelentős szintlépést nem tudtak volna elérni. A május elején elkezdett munka során szigetelték a tetőt, kicserélték a nyílászárókat, kívül-belül festettek. Az intézményvezető kiemelte a baróti önkormányzat segítségét is, mondván: nem csak az ügyintézéshez nyújtottak segédkezet, hanem a megújuláshoz is hozzájárultak, hiszen az ő segítségükkel tudták modernizálni a konyhát. A pályázat lebonyolításában oroszlánszerepet vállaló Romániai Magyar Pedagógusszövetséget (RMPSZ) is méltatta: ha ők nincsenek, valószínűleg nem érnek célt. Az intézményvezető végezetül köszönetet mondott Magyarország kormányának, amiért hatékonyan és következetesen cselekszik a család és a gyermekek érdekében.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a közösségeinket összekötő ezernyi szálról szólva a közvetlen környezetében élő barótiakról ejtett szót, majd a Kárpát-medencei óvodafejlesztésről beszélve úgy fogalmazott, örvend, amiért határon innen és túl párhuzamosan zajlanak ezek a magyarság megmaradásához és oktatásának minőségéhez egyaránt hozzájáruló fejlesztések. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy az RMPSZ-ben remek, a tennivalók feltérképezésében és a kivitelezés sikerességéhez is hozzájárulni tudó társra leltek.
Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke szívmelengetőnek nevezte a megvalósításokat: amikor évekkel ezelőtt a szövetséget ez ügyben megkeresték, még csak remélni sem merte, hogy ilyen jelentős támogatást kapnak az önkormányzatok és egyházak által fenntartott óvodák – mondotta.
Lázár-Kiss Barna András baróti polgármester kijelentette, egyértelmű volt, hogy az önkormányzat nem nézi tétlenül, amint a magyar állam érdekünkben cselekszik – örömet jelentett, hogy részt vállalhattak a megvalósításból. A városi elöljáró arról biztosította az anyaország képviselőit: a továbbiakban is erejükön felül fognak cselekedni, hogy gyermekeink a lehető legjobb körülmények között ügyesedhessenek, tanulhassanak.
Molnár Imola helybeli unitárius lelkész áldásában az óvodának a gyermekek életében betöltött szerepét emelte ki: amit ott tanulnak és tapasztalnak, azt egész életükben megőrzik, és sokszor azok után igazodnak a mindennapokban. Az óvoda pedagógusainak és a gyermekeknek azt kívánta, életük legyen teli sok boldog pillanattal.
Az avatóünnepség során és végén a gyermekek verset mondtak és táncukkal szórakoztatták az eseményen nagy számban részt vevő szüleiket és a meghívottakat.