Felső-Háromszéken a kézdiszentléleki, kézdiszárazpataki, kézdialmási és kézdicsomortáni világháborús emlékmű után az alsóesztelneki is megújult.
Utóbbira, a római katolikus temető bejárata mellett a kézdiszentkereszti Laub fivérek, Ede (1889–1942) kőfaragó, szobrász-restaurátor és testvére, Lajos (1896–1958) által 1936-ban készített első világháborús obeliszkre utólag vésték fel a második világháborús hősök nevét. Felirata: „Pro Patria. A hősöknek 1914–1918”. Az emlékmű felújítását Ilyés K. Imre alsóesztelneki római katolikus plébános kezdeményezte, támogatók: Kovászna Megye Tanácsa, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő és a Székely Polgári Egyesület. Az emlékmű felújítását Sánta Ferenc képzőművész-restaurátor végezte el ez év szeptemberében és októberében. A szakember beszámolója szerint helyreállították a talapzat statikáját, a kimozdult köveket újrafészkelték, a hiányzó anyagokat pótolták, kicserélték a teljes fugázatot, az elszíneződéseket a megfeketedett felületeken tisztították. Az emlékművet patinázták és hidrofobizálták, valamint újraírták az összes szöveget a több mint százötven hősi halott nevével.
Az idei év folyamán az esztelneki közbirtokosság támogatásával új székely kaput is állítottak a temető bejárata elé, amelyet a gelencei Both testvérek készítettek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.