Noha ezer liter vezetékes víz árából — amely a tanács által megszavazott drágítás előtt 1,70 lejbe került — egy sört vagy egy fél csomag cigarettát sem lehet venni, a sepsiszentgyörgyi lakosság közel egyharmada tetemes adósságot halmozott fel a kifizetetlen vízszámlákkal, és már kilakoltatás is történt emiatt — közölte immár tanácsadói rangban a közüzemek eddigi vezetője. Valeriu Şerban legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta: 178 lakótársulásból ötvenöt tartozik a legolcsóbb szolgáltatásért, és ebből huszonkét közösségben már nem két, hanem hat hónapnál is hosszabb ideje várnak a pénzre.
Az elévülési határidő (három év) közeledtével pedig perelnek. A törvény ugyan megengedi a szolgáltatás felfüggesztését, de a legtöbb helyen ez a vétlen szomszédokat is sújtaná, ezért a hosszadalmas bírósági eljárást választja a cég — sok esetben inkább csak az erkölcsi győzelemért, hiszen a végrehajtás már meghaladja anyagi erejét. És azelőtt valahogy rendeződik a legtöbb követelés, ha nehézkesen is: a közüzemek a vele szerződésben álló lakótársulást pereli be, és a lakótársulásnak feladata magát az adóst (a lakót) beperelni, ha más úton nem jut vele egyezségre. Van, ahol ez sikerül: a Csíki negyed egyik lakóközössége bő kétmilliárd régi lej adósságot tudott lassan, de teljes mértékben behozni — olyan is akad azonban, aki eladta a lakását a víz- és csatornadíj kifizetéséért. A legjobb megoldás az lenne, ha a szolgáltató vízóráit nem a lépcsőházak, hanem a lakások bejáratánál szerelnék fel (a gáz- és villanyórákhoz hasonlóan), ez azonban hét-nyolcezer lejes beruházást kíván meg egy-egy családtól, azaz többévi vízszámla ellenértékét, hiszen az egész rendszert újjá kell építeni. A már csak vízellátási és csatornázási feladatokat ellátó közüzemek idén kísérleti jelleggel az utcai leolvasást is bevezeti: egy részben ajándékba kapott új műszerrel a magánházak belső vízóráinak pontos leolvasása és rögzítése kívülről is lehetővé válik. Az elmúlt évben egyébként nem csökkent számottevően a vízfogyasztás, már nincs is hová, mivel az ezredforduló óta az addigi mennyiség felét használjuk csak el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.