Gyermek- és iskoláskorából származó, a hetvenes, nyolcvanas évek hangulatát idéző történeteit írta meg és foglalta kötetbe a csíkszeredai Nagy Lóránt. A nyakleves antológiája című könyvét csütörtök este mutatták be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A könyvbemutatóra érkezőket a gitározó Nagy Lóránt fogadta, a szerző ugyanis zenész, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola klasszikusgitár-tanára. Szonda Szabolcs könyvtárigazgató szólt az első kötetes szerzőről, „keserédes élményeire” épülő kötetét novellafüzérként, történetsorozatként vagy akár lazább regényként említve. A szerző beszélgetőtársa, Nagy Péter – nem rokonok, csak barátok – a kötetet meghatározó nyolcvanas évek kapcsán megjegyezte, ő maga 1985-ben, míg Lóránt egy évvel később érettségizett, mindketten könyvszerető családban nőttek fel. Nagy Lóránt „véletlenszerűen” kezdett el írni egy, a közösségi odalán megosztott gyermekkori történet sikerét követően. Később aztán észrevette, mindenik történetben elcsattan néhány nyakleves, „gyermekkorában a nevelés elmaradhatatlan eszköze volt a fenyítés, de a forradalom után átestünk a ló túlsó oldalára”, innen a könyv címe is. Huszonhat írása „kortörténet”, az első osztálytól a tizenkettedikig tartó időszakát öleli fel, valós alapokkal és szereplőkkel, ám írásainak „révedezéssel, álmodozással, fikcióval” meseszerű jelleget adott. Egész életét végigkísérte a sport – most is intenzíven kerékpározik –, diákként egyik nap négy órát olvasott, a következő napon pedig négy órát focizott. Sportosztályban végzett, a forradalom idején hivatásos futballista volt, ám 23 éves korára a csapat felbomlott, elkezdett gitározni tanulni, majd 28 évesen a kolozsvári zeneakadémiára felvételizett. Mint mondta, „nagyon jó trióval” zenéltek, ám úgy érezte, valami hiányzik, ezért írogatni kezdte történeteit, s jövőre már második kötetét készül kiadni. Bármivel foglalkozott, próbálta mindig a legjobb tudása szerint művelni, az írásról pedig azt mondta, nem kíván sok könyvet magának, nem kötelezi semmi, csak akkor ír, ha kedve is lesz hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.