Az időjárás nem kedvez a téli sportoknak, de a főtéri korcsolyázásról azért nem kell lemondani Sepsiszentgyörgyön: a pálya építése megkezdődött, a héten be is fejeződik, és ha beköszönt a fagy, jeget is gyárt a létesítményt működtető Sepsi Rekreatív Rt.
Az önkormányzati cég vezetője, Bodor Loránd elmondta: akár hétfőtől is megkezdhetik a jég előállítását, de a szokatlan meleg miatt egyelőre csak éjjel, keveset tudnak ezen dolgozni, habár megfelelő hidegben három nap alatt használhatóvá lehet tenni a pályát. A korcsolyázni vágyóknak egyébként nem kell a hőmérőt lesniük: az Arénánál a fedett jégpályát már szeptember végén megnyitották, a gyermekek és a sportolók program szerint járnak, de hétvégeken a nagyközönséget is fogadják: péntek, szombat és vasárnap este 19–21, szombat és vasárnap délelőtt 11–13 óra között. A belépti díj nem változott, a felnőttek 9, a 18 éven aluliak, 60 év fölöttiek és a fogyatékkal élők 6, a legalább 15 fős csoportok tagjai fejenként 5 lejt kell fizessenek egy jegyért. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.