A román hadsereg és belügyminisztérium csaknem négyezer fegyveresének és 21 NATO-tagállam díszegységeinek részvételével nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelték tegnap Bukarestben a Román Királyság és Erdély egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 101. évfordulóját, Románia nemzeti ünnepét.
A díszszemlét Klaus Iohannis államfő, a román állami intézmények vezetői jelenlétében a bukaresti – 1922-ben emelt, a román hadsereg első világháborús véráldozata és katonai sikerei előtt tisztelgő – Diadalívnél rendezték meg.
A nemzeti ünnepen immár hagyománnyá vált katonai parádé alkalmával az emlékműnél összesereglett több ezer érdeklődő és a televíziós közvetítésnek köszönhetően az ország lakossága is láthatja azt a haditechnikát, amelyre Románia a GDP védelmi kiadásokra fordított két százalékát költi, vagyis évi mintegy hárommilliárd eurót. Az ünnepséget nyitó légi parádén először láthatták a bukarestiek a román légierő – Portugáliától másodkézből beszerzett, felújított – F–16-os harci repülőgépeit, amelyek a tavalyi centenáriumi ünnepen nem tudtak részt venni, mert az állomáshelyükként szolgáló repülőtér kifutópályájának eljegesedése miatt nem tudtak felszállni. A díszszemlén egyebek mellett a Romániában létesült nemzetközi NATO-dandár Piranha–3 típusú, nyolckerék-meghajtású páncélozott csapatszállító járművei, a Craiován állomásozó lengyel Rosomak-páncélosok, valamint a légelhárítás Gepard-ütegei vonultak fel, és bemutatták a légi járőrözés támogatására idén beszerzett TPS 77-es háromdimenziós mobil radarkészüléket. A belügyminisztérium egyebek mellett a közlekedésrendészet, a csendőrség, a tűzoltóság és a határrendészet járműveivel, speciális felszereléseivel, a Román Hírszerző Szolgálat a terrorelhárító egységeivel vonult fel.
Az utóbbi évektől eltérően a nemzeti ünnepen megrendezett katonai parádét már nem árnyékolta be az a politikai feszültség, amely korábban a jobboldali elnök és a baloldali kormány között fennállt. Mivel néhány hete a nemrég újraválasztott Klaus Iohannis államfő pártja, a Nemzeti Liberális Párt alakított kormányt, immár nem merült fel, hogy az ünnepségre ne kapnának meghívót a kormány vagy a törvényhozás vezetőinek büntetőeljárás alatt álló tagjai, vagy hogy a kormánypárti vezetők nem a díszemelvényen, hanem híveik gyűrűjében, a nézők között vennének részt a katonai parádén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.