Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Petőfi-szobrot avattak Kínában

2019. december 3., kedd, Magazin

Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobrot avattak pénteken a nyugat-kínai Csungkingban. Szórádi Zsigmond Kokárda virága című alkotása a Külgazdasági és Külügyminisztérium adománya Jücsung kerület önkormányzatának a magyar–kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából.

A Magyarország Csungkingi Főkonzulátusának szervezésében felállított kettős szobor avatásán Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó és Csang Ling, Kína Népi Politikai Tanácskozó Gyűlésének helyettes elnöke mondott ünnepi beszédet.

Szőcs Géza az MTI-nek pénteken elmondta, a szoborállítás annak a stratégiának a része, amely a magyar külpolitikai apparátuson keresztül Nyugat-Kínában is meg akarja jeleníteni Magyarországot, hiszen eddig csak Pekingben és a tengerparti városokban volt hagyománya a magyar politikai, gazdasági és kulturális jelenlétnek.

A közelmúltban azonban három közép- és nyugat-kínai város – Csungking, Csengdu és Hszian – egyetemein is magyar szakok jöttek létre, Csungkingba pedig rövidesen közvetlen légijárat is indul Budapestről – emlékeztetett. Ez a szoboravatás tehát nem csupán egy kulturális szimbólum, hanem a magyar kormány által hirdetett keleti nyitásnak és a kínai Egy övezet, egy út programnak is konkrét megjelenése – hangsúlyozta a miniszterelnöki főtanácsadó.

Mint hozzátette, Szórádi Zsigmond szobra azt a Petőfit jeleníti meg, akihez minden kínainak van kötődése, hiszen valamennyi kínai iskolás megtanulja a magyar költő Szabadság, szerelem című versét. De a szobor persze a szerelmesekhez is szól, ezért melléje egy lakatfalat is kialakítottak, ahová elhelyezhetik szerelemlakatjaikat.

Szőcs Géza felhívta a figyelmet arra is, hogy idén már nyolcadik alkalommal tartják meg a Nyugat-kínai Magyar Kulturális Fesztivált. A Budapesti Ősz programsorozat részeként megrendezték továbbá a Magyar–Kínai Kajak-Kenu Bajnokságot és a Magyar Irodalmi Estet, most pedig a Magyar Filmhét kezdődik, amelynek során olyan magyar filmeket ismerhet meg a nyugat-kínai közönség, mint a Valami Amerika 3., a Brazilok, a Viszkis és a Napszállta.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 778
szavazógép
2019-12-03: Magazin - :

Új elnök az írószövetség élén, örökös tagokká vált erdélyi alkotók

Erős Kinga kritikust, szerkesztőt (fotó) választották a Magyar Írószövetség elnökének a szervezet szombati budapesti közgyűlésén, melyen erdélyi alkotókat is örökös taggá választottak, köztük Farkas Árpád Kossuth-díjas költőt, lapunk szerkesztőbizottságának elnökét és Bogdán Lászlót, lapunk főmunkatársát.
2019-12-03: Magazin - :

Ferenc pápa a fogyasztás kultúrája ellen

A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát Ferenc pápa, aki advent első vasárnapján a szeretet és a család karácsonyát hirdette beszé­dében.