Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely Kína elleni szankciók életbeléptetésére szólítja fel Donald Trump elnököt a Kínában élő, muszlim vallású ujgur kisebbség elnyomása miatt.
A törvényjavaslat magas rangú kínai tisztségviselők elleni büntetőintézkedéseket szorgalmaz, mert Hszincsiang tartományban – amely Kína északnyugati vidékén fekszik és az ujgurok autonóm területe – tömegesen zárnak internálótáborokba ujgur kisebbséghez tartozókat. Az amerikai és a nemzetközi sajtóban nemrég jelentek meg olyan, jogvédők és szakértők információira támaszkodó riportok, amelyek felfedik, hogy Hszincsiangban mintegy egymillió ujgurt tartanak fogva önkényesen. Peking vitatja az adatokat, a fogva tartásokról pedig azt állítja, hogy „szakmai képzési központokról” van szó, ahol az iszlám radikalizálódás ellen küzdenek, miután a korábbi években a tartományban ujguroknak tulajdonított véres merényletek történtek. A képviselőházi szavazás előtt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök kijelentette: Peking barbár cselekedetei manapság az ujgurok emberi méltóságát és emberi jogait fenyegetik, és ez sérti a világ kollektív lelkiismeretét is. „Küldjünk üzenetet Pekingnek, hogy Amerika figyel és nem marad csöndben!” – buzdította törvényhozó társait a politikus. A megszavazott szövegről még a szenátusban is voksolni kell, s csak ezt követően küldhető tovább a Fehér Házba, ahol Donald Trump aláírása után válhat törvénnyé.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.