Ferenc pápa váratlanul felkereste tegnap délután a vatikáni betlehem-kiállítást, amelynek idén Magyarország a díszvendége.
A pápa megállt a magyar kézműves betlehemeknél. Köszöntötte a magyar delegációt vezető Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspököt. Az egyházfőnek a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kamarazenekara gimnazista növendékei magyar betlehemes játékot és egyházi karácsonyi énekeket adtak elő, köztük a Mennyből az angyalt és a Pásztorok, pásztorokat. Végül spanyolul is énekeltek. A pápa külön-külön köszönetet mondott a magyar kórus tagjainak és karnagyuknak, Sapszon Borbálának.
Ferenc pápa rövid olasz nyelvű beszédében a karácsonyra ma készülő családok számára a názáreti családot állította példaként, mivel – mint mondta – a szent család a hit, remény, szeretet jelképe. A pápa az Olaszországban nem ismert magyar szaloncukorból is elfogadott egyet, és ezért magyarul mondott köszönetet: „Isten áldja!”
Cserháti Ferenc ajándéknak nevezte Ferenc pápa látogatását. Az esztergom-budapesti segédpüspök a jövőre Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) plakátja elé kísérte az egyházfőt. Cserháti Ferenc jelezte Ferenc pápának, hogy szeretettel várják az eucharisztikus kongresszusra.
Tizennyolc magyar kézműves betlehem szerepel a Vatikánban a január 12-ig tartó nemzetközi betlehem-kiállításon, amelyen a jövő szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra tekintettel Magyarország a díszvendég. A 100 betlehem című és 43. kiadásához érkező vatikáni kiállításra idén 30 ország küldött betlehemet. Magyarország 1993 óta vesz részt a nemzetközi adventi eseményen. A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) támogatásával a Vatikánba érkezett magyar betlehemek között látható gyöngyből, mézeskalácsból, újrahasznosított papírból, kukoricacsuhából készített alkotás is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.