Benyújtotta lemondását tegnap Mircea Duşa Maros megyei prefektus. Döntésének okai összetettek – állította, és ironikus hangvételben folytatta: „úgy érzem, nincs elég tapasztalatom, és szükség van arra, hogy a közigazgatás szakértői jöjjenek és oldják meg a megye adminisztratív, gazdasági, szociális gondjait”, majd felsorolta a közigazgatásban, a parlamentben és a kormányban az elmúlt negyven évben betöltött tisztségeit.
Kifejtette: a törvény értelmében a prefektus feladata az is, hogy figyelje a kormányprogramok megvalósulását, ő pedig nem beszélhet egyik héten a szociáldemokrata kormány által meghirdetett fizetés- és nyugdíjemelésekről, másik héten pedig a liberális kormány által kilátásba helyezett megszorító intézkedésekről. „A méltóságom bármilyen tisztségnél fontosabb” – mondta végül. Mircea Duşa 2018. szeptember 20-tól töltötte be a Maros megyei prefektusi tisztséget. Székelyföldi románként az SZDP nacionalista szárnyának volt az egyik hangadója, Victor Ponta többször is kormánya magyar ügyekben illetékes szakértőjének nevezte. Mircea Duşa korábban a székely szimbólumok elleni határozott fellépést és a román nemzeti jelleg székelyföldi megerősítését szorgalmazta. Törvénytervezetben kezdeményezte például, hogy fosszák meg mandátumuktól a polgármestereket, ha megtagadják a román nemzeti zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viselését. Kezdeményezésére fogadta el a parlament 2014-ben azt a törvényt, amely kötelezővé teszi, hogy minden városnak legyen egy 1918. december 1. nevű főútja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.