Kincses Kolozsvár-díjat vett át vasárnap este Balog Zoltán miniszterelnöki biztos és Gaál György helytörténész a Kolozsvári Magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesülettől.
Amint Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke méltatásában elmondta: Balog Zoltán fontos segítséget nyújtott a Kolozsvári Magyar Napok megszervezéséhez. Emellett lelkészként, államtitkárként, az emberi erőforrások minisztereként, miniszterelnöki megbízottként egyszerre képes megfelelni a pragmatikus világi szempontrendszernek és a hit szempontrendszerének. Balog Zoltán az egyik legmeghatóbb kolozsvári élményeként említette, amikor a város főterén ötvenezer ember várta az István, a király rockopera eladását. Mint felidézte, Horváth Anna akkori alpolgármesterrel együtt fogták a kezét Emil Boc polgármesternek, hogy el ne szaladjon, de a polgármester is helytállt a tömeg előtt. „Advent van. Nekünk, magyaroknak mindig advent van, de ez nem valami tétlen sóvárgás, hanem tettekkel teli advent. Kívánom, hogy ez így is maradjon” – jelentette ki a politikus.
A Gaál György helytörténészt méltató Székely István, a Kincses Kolozsvár Egyesület egyik alapítója megemlítette: az arisztokrata felmenőkkel rendelkező Gaál Györgyöt sokan egy letűnt kor utolsó képviselőjének tartják. Ezzel szemben ő a jövő előhírnöke, aki sokat tesz azért, hogy ez a vágyott kor el is jöjjön. Gaál György felidézte: az 1970-es, 1980-as években jóformán beszélni sem lehetett Kolozsvár múltjáról. Felszabadulásként élte meg a kolozsvári magyarság a kommunista diktatúra 30 évvel ezelőtti megdőlését, de csak két évre tudott fellélegezni, mert 1992-től 12 éven át a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester gondoskodott arról, hogy a magyarok ne érezzék jól magukat a városukban. A közösség csak akkor talált igazán magára, amikor tíz évvel ezelőtt először megszervezte a Kolozsvári Magyar Napokat, és egy hétre birtokba vette a város tereit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.