Kalapja narancsvörös színű, zölden foltosodó, felülete körkörösen zónázott. Tönkje és lemezei a kalaphoz hasonló színűek; húsa pattanva törik; megvágva sárgarépaszínű tejnedvet ereszt, mely aztán borvörös színűre változik.
Augusztustól novemberig fiatal lucosokban növő, gyakori, ehető faj. Latin neve: Lactarius deterrimus.
Népi nevei legnagyobb számban a Székelyföldről kerültek elő: fenyőalj(a) (Csík, Gyergyó, Háromszék, Kászon, Udvarhelyszék), őszike, őzikegomba (Gelence, Orbaiszék), riskó(gomba) (Felsőháromszék), vérajjagomba (Orbaiszék), vérejáró (Gelence, Orbaiszék), vérgomba (Gelence, Orbaiszék), vérikegomba (Orbaiszék). Máshonnan származó népi nevei: fenyőalja (Vas), feny(ő)alla (Őrség, Muravidék), fenyőaljú (Barcaság), riskó(gomba) (Gorzafalva, Pusztina, Moldva), rizike(gomba) (Palócföld), sinórgomba (Klézse).
A fenyőalja a rizikének a népi neve a Székelyföldön (kivételesen még galambgombafélére is vonatkozhat: ugyancsak a Székelyföldön, a Görgényi-havasokban), de lehet a fenyőtinóruk elnevezése úgyszintén. Olyan sajátos, rendkívül ritka esetre is van példa, hogy ugyanazon a vidéken a rizike és a fenyőtinóruk jelölésére egyaránt használatos a fenyőalja név (Szombathely vidéke). Kivételes, hogy Kalotaszegen (az általában kenyérgombának mondott Lactarius volemus mellett) talán a rizikét is kenyérgombának mondják.
Zsigmond Győző
