Ellenőrizzék a bárokat és a parkokat délelőttönként, és tereljék vissza az iskolába a lógó diákokat – erre kérte a helyi rendőrség vezetőjét a sepsiszentgyörgyi önkormányzat egyik szociáldemokrata képviselője. Rodica Pârvan elmondta: nem tudja, másutt mi a helyzet, de a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában sok a panasz a tekergő diákokra, akiket itt-ott alkohollal is kiszolgálnak, és vannak arra utaló jelek, hogy drogot is fogyasztanak.
A gyermekeket nem a rendőrségnek, hanem a szülőknek és az iskolának kell nevelnie – szögezte le Antal Árpád polgármester, aki szerint nem lehet áthárítani a felelősséget. Ha mindenki elvégezné a maga dolgát, sok kamaszt ki kellene zárni az iskolából a hiányzások nagy száma miatt, ez azonban nem történik meg, mert ha csökken az osztályok létszáma, pénzt és tanári állásokat veszíthet az iskola. A megoldást nem a hatóságoknál kell keresni. Ha a rendőrség kezd foglalkozni a diákok gondjaival, már rég késő – vélekedett.
Az előfordulhat, hogy a kiskorúak italába olykor valamit becsempésznek, de ha jelenség lenne, tudnánk róla – felelte Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője, aki azt is elmondta: időnként tartottak ellenőrzéseket azokon a helyeken, ahol a fiatalok italozni vagy találkozni szoktak, igazoltatták őket és a listákat leadták az érintett iskoláknak, de sehonnan sem kaptak visszajelzést arra nézve, hogy milyen következményei lettek a lógásnak, milyen intézkedéseket foganatosított a tanintézmény vezetősége, mellyel a további hiányzásokat megakadályozná. Ennek ellenére a helyi rendőrség folytatni fogja ez irányú erőfeszítéseit is, már amennyire a meglévő kevés alkalmazottjuk és sok teendőjük között megteheti.