Akármilyen idő lesz a hétvégén, Sepsiszentgyörgyön nem marad vásárfia nélkül senki: a főtéren és a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében is karácsonyi vásárt szerveznek – előbbit a városháza, utóbbit az Erdély Művészet és Örökség Egyesület –, sok-sok énekszóval, tánccal, mézeskaláccsal és lacikonyhákkal, sőt, újdonságokkal is.
Mindkét helyszínen ma nyitnak, a Mikóban azonban szombat este be is zárják az idén 11. kiadásához érkezett Mesterségek nagyvásárát, amelyet eddig legtöbbször a Székely Nemzeti Múzeumban láthattunk. Az igényes portékákhoz illő műsort is kínálnak: ma 17 órától berecki pásztorjátékot mutatnak be a gyermekek, 18 órától István Ildikó és barátai muzsikálnak, holnap 11-től gyermek-néptáncegyüttesek teremtenek hangulatot, 17 órától pedig mesemondás lesz.
Kint a főtéren ma 16.30-tól a Napsugár Napközi Otthon óvodásainak éneke hoz derűt a hallgatóságnak, amit vasárnap 17 órától két koncert és a veszprémi Kabóca Bábszínház misztériumjátéka követ. Szombaton a Krisztus Király-templomban Bach Karácsonyi oratóriumát játsszák, vasárnaptól aztán minden eddiginél gazdagabb felhozatallal várják a közönséget, és nem csupán a főtéren – ahol december 23-ig áll majd a bál, és naponta 2–7 zenés, táncos, verses vagy dalos produkció követi egymást –, hanem a Tamási Áron Színházban is, ahol kétszer is lesz mesejáték. A kórusok és zenekarok mellett 800 sepsiszentgyörgyi óvodás és iskolás is színpadra lép e tíz nap alatt. Az ünnepi forgatagban gyorsfényképet is lehet készíteni és kinyomtatni a téli díszítésű háttér előtt, az épületekre pedig gyermekrajzokat vetítenek. Maga a vásár is bőséget ígér: a helyi és környékbeli termelők és kézművesek 60 asztalnál árulják a gondosan, szeretettel készített ajándéknak valót.
Szívet melengető kezdeményezés, hogy – országos szinten is élenjáróként – kizárták az egyszer használatos műanyagokat a vásárból, így minden ételt és italt biológiailag lebomló, komposztálható vagy újrahasznosítható tálalásban kínálnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.