SZÉKELYFÖLDI EMBERCSEMPÉSZ. Nemzetközi körözés alatt álló romániai embercsempészt kaptak el a rendőrök Manchesterben.
Egy 43 éves csíkszépvízi nőről van szó, aki 2003 és 2011 között 8 bűntársával együtt fiatal lányokat csábított külföldre németországi munkavégzés ígéretével, közöttük kiskorúakat is, ám a lányok ehelyett Csehországba kerültek, ahol prostitúcióra kényszerítették őket. A nő a legkeresettebb bűnözők között szerepelt az eumostwanted.eu weboldalon, és négy székelyföldi bíróság is kerestette börtönbüntetése letöltésére: a Kovászna Megyei Törvényszék 5 évre, a Hargita Megyei Törvényszék ugyancsak 5 évre, a Csíkszeredai Bíróság 2 és fél évre, míg a Maros Megyei Törvényszék 6 évre ítélte embercsempészetért, gyermekkereskedelemért és bűncselekmény céljával alakult szervezett bűnözési csoportban való részvételért. (Digi 24/Transindex)
EGYESEK EGYENLŐBBEK. Vannak, akik befizetéseik alapján 3000 lejes nyugdíjra lennének jogosultak, mégis havi 40 ezret kapnak, és ez érthető módon felháborítja az embereket – jelentette ki Raluca Turcan kormányfőhelyettes szerda este. A Nemzeti Liberális Párt – amelynek Turcan alelnöke is – állítólag szeretné a nyugdíjak közötti egyenlőtlenségeket legalább tompítani, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit terveznek: Ludovic Orban kormányfő a speciális nyugdíjak eltörléséről beszél, Klaus Iohannis államfő pedig azt mondta, hogy a bírókat és ügyészeket nem fosztaná meg ettől a jövedelemtől. A legnagyobb nyugdíjat jelenleg egy bíró kapja, a havi 74 ezer lejes öregségi juttatásra természetesen nem befizetései jogosítják fel, hanem az, hogy ő is a kivételezettek közé tartozik. (Digi24)
KETTŐS GYILKOSSÁG SZATMÁRON. Feltehetően egy idő előtt szabadult bűnöző ölt meg két nőt a Szatmár megyei Felsőberekszón. A hatóságok először két paplanárusra gyanakodtak, akiket hamar elfogtak és kihallgattak, ám ez a szál tévesnek bizonyult. A két vándorárus valóban járt az egyik áldozat házában, aki átkísérte őket a másikhoz, de oda már nem mentek be, húszpercnyi hasztalan várakozás után távoztak; az is lehet, hogy épp ezalatt történt a gyilkosság. A két – 63, illetve 54 éves – nőt december 10-én holtan találták meg az egyikük házában, és miután a paplanárusok ártatlansága kiderült, a rendőrök máramarosi kollégáik segítségét kérték, akiknek a nyomkövető kutyájuk egy helybeli lakoshoz vezette őket. A 42 éves férfi gyilkossági kísérletért volt börtönben – 2015-ben 6 évi szabadságvesztésre ítélték, mert brutálisan összeverte a feleségét –, és a kompenzációs törvénnyel szabadult idő előtt, 2018-ban. A falubeliek szerint külföldön dolgozott, és csak nemrég tért haza. A rendőrség feltételezése szerint rabolni akart, és azért ütötte le a fiatalabbik nőt, mert az rajtakapta – második áldozata pedig valószínűleg véletlenül tetten érte a gyilkost, aki őt is megölte, hogy ne tanúskodhasson. (Transindex)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.