Svédország 35–24-re megnyerte Németország ellen a hetedik helyért rendezett mérkőzést a női kézilabda-világbajnokságon. Az összecsapás a magyarok szempontjából sorsdöntő jelentőségű volt, hiszen a mérkőzés eredményétől függött az egyetlen olyan forgatókönyv, amellyel a Japánban a 14. helyen záró válogatott elindulhat a jövő évi tokiói olimpia márciusi selejtezőjében.
A mérkőzés elején a németek három góllal is vezettek, de a svédek gyorsan rendezték soraikat, és szünetre már ötgólos előnnyel mehettek (18–13), a második félidőben pedig tovább növelték előnyüket, végül 11 góllal nyerték meg a helyosztót.
A tavalyi Európa-bajnokságról az a két legjobb csapat – a negyedik román és a hetedik magyar – szerzett részvételi jogot a selejtezőre, amely nem vívta ki az olimpián vagy a kvalifikációs tornán való szereplés lehetőségét a mostani világbajnokságon.
A Thomas Ryde irányította román válogatott a középdöntőben mindhárom mérkőzését elvesztette: először az olimpiai bajnok Oroszország (27–18), majd Svédország (34–22), végül Japán mért hatalmas vereséget a trikolórokra (37–20).
A magyar válogatott hatszor vett részt olimpián, legutóbb 2008-ban. A selejtezőt március 19–22. között rendezik Kína, Szerbia, Magyarország, és a világbajnokság bronzérmesének részvételével. A tornát nagy valószínűséggel a vb-harmadik válogatott rendezi, de a magyar szövetség is jelentkezett házigazdának.
Az olimpiai selejtezőtornák csoportbeosztása: * 1. csoport: vb-2., Svédország, Argentína, Szenegál * 2. csoport: vb-3., Szerbia, Kína, Magyarország * 3. csoport: vb-4., Montenegró, Románia, Észak-Korea. Minden csoportból az első két együttes jut ki az olimpiai játékokra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.