Több szempontból rendhagyó karácsonyi koncerttel örvendezteti meg a közönséget az idei hangversenyévad. A műsoron ugyanis a zeneirodalom egyik legismertebb, mégis szűkebb pátriánkban ritkán játszott oratóriuma szerepel, az előadásra pedig nem a megszokott napon és helyen, hanem ma a Krisztus Király-templomban kerül sor.
Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriuma helyi kórusok és többnyire helyi muzsikusok előadásában még nem hangzott el Sepsiszentgyörgyön. A keletkezésének évében, vagyis az 1734–35-ös egyházi évben – a krónikák szerint – a mű előadása két héten keresztül, hat ünnepnapon és két templomban zajlott. A Jézus születését, az örömhír kihirdetését és a pásztorok hódolatát, Jézus körülmetélését és keresztelését, a bölcsek érkezését és végül a bölcsek hódolatát megéneklő mű négy tétele csendül fel ezúttal. A művészi és technikai szempontból is igényes oratóriumot sokan a barokk polifón zene egyik legösszetettebb művének tartják, zenéjében fény és pompa, öröm és ünnepélyesség éppúgy kifejeződik, mint a hit és áhítat bensőséges lelkiállapota.
Az előadás különlegessége, hogy a Georgius zenekarban többségében helyi vagy a művészeti líceumban nevelkedett hangszeresek foglalnak helyet, a szólisták közül Sebestyén-Lázár Enikő szoprán, valamint Lőfi Gellért basszus az iskola tanára, na meg a Vox Humana, a Pro Musica és a Laudate kamarakórus tagjai is mindannyian a helyi énekkultúra művelői. A brassói Steffen Markus Schlandt vezényletével a produkció szólistái között a szintén brassói Lővenberger Orsolyának (alt) és a fővárosi Nicolae Simonovnak (tenor) is tapsolhat a közönség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.