Női kézilabdaHollandia először világbajnok

2019. december 16., hétfő, Sport

A holland válogatott 30–29-re legyőzte a spanyol együttest a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében, ezzel kijutott a jövő nyári, tokiói ötkarikás játékokra. A világbajnok hét győzelemmel és három vereséggel zárta a tornát.

Nagy lendülettel és taktikus játékkal kezdett a spanyol együttes, amely villámgyors ellentámadásainak köszönhetően hat perc után négy góllal vezetett. Ennyi volt a különbség a 11. percben is, ezt követően azonban egyre többet hibáztak, és több mint tíz percig nem találtak be a spanyolok, így ellenfelük egyenlített, majd a meccs során először átvették a vezetést, sőt, a gyors akciókkal és a kapusok bravúros védéseivel a szünetre háromgólos előnybe kerültek (16–13).

A vezetés még magabiztosabbá tette a hollandokat, a második felvonásban tovább növelték a különbséget, viszont a spanyolok még időben rendezték soraikat, és felzárkóztak egy gólra. Az izgalmas hajrában már csak húsz másodperc volt hátra, amikor a győzelemért támadhatott a spanyol együttes, Cabral Barbosa lövését azonban Tess Wester kivédte. Ezután Hernández Serrador óriási hibát követett el, lesáncolta a kapuskidobást, ezért kiállították, a hollandok büntetőt kaptak, amit Lois Abbingh értékesített, ezzel csapata világbajnok lett.

A mezőny legeredményesebb játékosa Estavana Polman lett kilenc góllal, Lois Abbingh hétszer talált be. A Ferencváros holland beállója, Danick Snelder ötször volt eredményes. A spanyoloknál Cabral Barbosa hét, Marta López Herrero hat, Alicia Fernandez Fraga öt góllal zárt, az EHF Kupa-címvédő Siófok KC spanyol irányítója, Nerea Pena három gólt lőtt.

 

Oroszország nyerte a bronzérmet

Az olimpiai bajnok orosz válogatott nyerte a bronzérmet a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon, miután a vasárnapi helyosztón 33–28-ra legyőzte Norvégia csapatát. Az oroszok kilenc győzelemmel és egy vereséggel zárták a tornát.

Ezen a mérkőzésen dőlt el az is, hogy Szerbia és Kína mellett Oroszország lesz a magyar válogatott harmadik ellenfele a március 20–22. között sorra kerülő olimpiai selejtezőtornán, amelyről az első két helyezett jut ki Tokióba. Az esemény helyszíne egyelőre nem ismert, de a magyar szövetség is jelentkezett házigazdának.

Remekül kezdtek a norvégok, gyorsan elléptek három góllal, de az oroszok rendezték a védekezésüket, pontos lövésekkel sorozatban 5 gólt produkálva fordítottak, és a szünetben is jobban álltak három találattal (18–15). A skandinávoknál csak Emilie Arntzen és Stine Oftedal játszott igazán jól, így ellenfelük Anna Vjahirjeva vezérletével a második félidőben tovább növelte a különbséget. Az oroszok átvészeltek egy kettős emberhátrányt is, és végül a vártnál magabiztosabban győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Vjahirjeva lett kilenc góllal, a másik oldalon Arntzen, és Oftedal, a Győri Audi ETO KC irányítója is hétszer talált be. Utóbbi klubtársa, a beálló Kari Brattset három gólt dobott.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesznek-e újabb szigorítások a koronavírus-járvány miatt Romániában?








eredmények
szavazatok száma 294
szavazógép
2019-12-16: Élő múlt - :

Gazda Árpád: „Nem hittük harminc éve, hogy Ceaușescu koporsójába verjük a szögeket” (1.)

Az 1989-es decemberi temesvári események „koronatanújával”, Gazda Árpáddal, a Magyar Távirati Iroda jelenlegi kolozsvári tudósítójával készített nagyinterjú jelent meg a Főtér portálon.
2019-12-16: Sport - :

Eredményes Sólyomkő Kupa (Cselgáncs)

Szombaton Tusnádfürdő adott otthont a hagyományos cselgáncs Sólyomkő Kupának, amelyen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK dzsúdókái ismét derekasan kitettek magukért és újabb eredményes viadallal zárták le a 2019-es versenyszezonjukat.