Belföldi hírek

2007. július 13., péntek, Belföld

Érvénytelenítenék a politikai ítéleteket

Érvénytelenítené az 1948—1963 időszakban Romá­niában hozott politikai ítéleteket Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor. E célból a nyár folyamán két társával törvénytervezetet nyújtanak be a parlamentnek. Eckstein kiemelte, nem rehabilitációról lenne szó, hanem az adott időszakban hozott ítéletek hivatalból történő érvénytelenítéséről.

Elmondta még, hogy törvénytervezetük szerint kineveznének néhány bírót, aki az archívumokban megkeresné azokat a pereket, amelyekben politikai bűnök miatt ítéltek el embereket. ,,A törvénynek ugyanakkor világos rendelkezéseket kell tartalmaznia arra nézve, hogy a politikai elítéltek utódai hogyan juthatnak a kártérítéshez. Minden börtönben töltött hónap után járjon egy bizonyos összeg, amit az utódok felvehetnek az Országos Letéti- és Takarékpénztárnál" — magyarázta Eckstein. A szenátor rámutatott, a törvénytervezet csak az 1963-as évig lenne érvényes, tekintve, hogy abban az évben módosult a büntető törvénykönyv, és kivették belőle a politikai bűncselekmény fogalmát.

Băsescu vezet

49,2 százalékkal mindenkit megelőzne Traian Băsescu államfő, ha jövő hónapban elnökválasztásokat rendeznének — derül ki a Társadalmi Kutatóintézet (TKI) tegnap közzétett közvélemény-kutatásából. A TKI népszerűségi listáján a jelenlegi államfőt Gigi Becali követi 14 százalékkal, míg harmadik helyen Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnök áll az országos szavazatok 13,5 százalékával. Ehhez képest Călin Popescu Tăriceanu kormányfő 5,1 százalékkal messze elmaradna az elnöki székért folytatott versenyben. Őt követi Corneliu Vadim Tudor nagyromániás pártvezér a szavazatok négy százalékával. Az elnökválasztás második fordulójába bekerülő jelöltek képzeletbeli versenyében megint csak Traian Băsescu vezet. Egy Băsescu—Tăriceanu második fordulós párharc esetén Traian Băsescu 81,8 százalékkal nyerne Tăriceanuval szemben, aki 18,2 százalékot szerezne. Az elnökválasztások során második körbe jutása alkalmával a jelenlegi államfőt Mugur Isărescu RNB-elnök szorongatná meg legjobban, 66,4:33,6 százalékos arányban Băsescu javára. A június 22—30-a között az Emberjogvédelmi, Marketing és Közkapcsolatok Központ megrendelésére készült kutatást egy 1182 személyből álló mintán végezték. A hibahatár 2,9 százalék.

Érkeznek az EU-s pénzek

Románia 19 milliárd eurós fejlesztési támogatást kap az uniótól az EU 2007—2013-as költségvetési időszakában. Az összeg az ország térségei közötti társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésére szolgál. ,,Gondoskodni kell a pénz hatékony és megfelelő elköltéséről" — mondta Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök a segélymegállapodás bukaresti aláírásakor. Az EU részéről Danuta Hübner, az Európai Bizottság regionális fejlesztésért felelős tagja írta alá a keretdokumentumot. Azt mondta, hogy az első pénzek napokon belül megérkeznek. Az EU kohéziós alapjából származó 19 milliárd euró hatvan százalékát infrastrukturális beruházásokra szánják, utak, vasútvonalak, környezetvédelmi berendezések európai színvonalú fejlesztésére. A pénz ötödét a munkaerő képzésére és a munka hatékonyságának növelésére, 15 százalékát a gazdaság hosszú távú versenyképességének erősítésére, öt százalékát az adminisztráció javítására költik.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1179
szavazógép
2007-07-13: Közélet - Iochom Zsolt:

Gazdaságról, korrupcióról, fejlődésről (Tusnád, EU-tábor)

A tegnapi meghívott politikusok, előadók — a rossz időnek tudhatóan — hűvös fogadtatásban részesültek, a nagy sátor mégis megtelt. Elsőként Birtalan József, a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének elnöke a közigazgatásban jelen levő korrupcióról beszélt. Ennek egyik legfőbb okaként a túlszabályozást jelölte meg.
2007-07-13: Közélet - Simó Erzsébet:

Külföldi hírek

Megerősödött az al-Kaida
Amerikai hírszerzési értesülések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 2001 nyara óta nem észlelt szintre emelte műveleti képességét. Az Egyesült Államok elleni legsúlyosabb terrortámadást végrehajtó csoport a felszámolását célzó, közel hatéves légitámadások, háború és más akciók ellenére képes volt magát újraszervezni.