Jónak tartja Klaus Iohannis a 2020-as állami költségvetés tervezetét. Az államfő szerint a parlamenti felelősségvállalás maradt az egyetlen esély a kormány számára, hogy ígéretének megfelelően év végéig elfogadja a büdzsét.
A Cotroceni-palotában tett nyilatkozatában Iohannis tegnap azt mondta, mivel kevés idő van már hátra karácsonyig és újévig, és a kormány ígéretet tett arra, hogy az esztendő végéig elfogadja a 2020-as állami költségvetést, a parlamenti felelősségvállalás maradt az egyetlen valós megoldás erre, a többi lehetőség időszűke miatt nem kivitelezhető. „Én magam is támogatnám a parlamenti felelősségvállalást” – tette hozzá.
A Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke, Marcel Ciolacu ama kijelentése kapcsán, miszerint alakulata alkotmányossági kifogást emel a költségvetési törvény ellen, ha a kormány felelősségvállalással próbálja meg hatályba léptetni azt, Iohannis azt mondta, meggyőződése, hogy „végül a józan ész fog győzni”, hiszen mindenki tudja, hogy a költségvetésre szükség van, és elfogadásának késleltetése nem szolgálná senkinek a javát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.