Az ISK ifjúsági I-es gárdája. Hiányoznak:Bilibók Szende és Opra Beáta.

― Úgy történt ― meséli Csíki Sándor, a szentgyörgyi kézilabda egyik atyja ―, hogy megkeresett Sánta Karcsi, az MSC igazgatója azzal a nemes szándékkal, hogy segítsek, megmenteni a klub haldokló kézilabdacsapatát. Elmondta, hogy kilenc ,,vendégjátékos" elment a klubtól (valamennyien a Nemzeti Ligában szereplő csapatoknál folytatják ― szerk. megj.), s ha nem lépünk, fennáll a veszély, hogy megszűnik a klub szakosztálya, csapata. Ez a megszűnés már nekem is fájt volna, s úgy döntöttem, segítem Karcsit... Megkerestem a nagy ,,öregeket", de ez nem lett volna elegendő, hiszen a szabály hat fiatal (1984―1989 között születettek) játékost ír elő. Ceangău Sándorhoz fordultam, s az ő ifjúsági I-es csapatához. Sanyi rábólintott, mellénk állt, s azonnal munkához is látott, láttunk. Megkerestük a polgármester urat, s ő megígérte az első bajnoki esztendőre szóló anyagi támogatást, következett a csapatépítés, s hogy ez mivel járt, annak Ceangău a megmondhatója. ...Nem járta le egészen térdig a lábát, mert autóval jött-ment Szentgyörgy―Brassó, Szentgyörgy―Bukarest között, de hogy állandóan úton volt, és intézkedett, az biztos. Ennek köszönhetően az együttes megjelenhetett a 2008―2009-es A-osztályos bajnokság rajtjánál.

Ceangău Sándor tegnap még a Kós Károly Iskolaközpont-ISK kézilabda szakosztályának tanára volt, ma viszont a Váradi József Általános Iskola testnevelő tanára.

― És az ISK ifjúsági I-es csapatának edzője, tanára is ― egészít ki a tanár úr. ― A gyerekek kérésére vállaltam díjmentesen a munkát. Mert hidd el, nem egyszerű feladat, nem kevés munka. A sportiskola tanára nagyon erősen függ a diákoktól. Hogy megértsd, röviden vázolom a képletet: a tanár megcsinálja az első válogatást a III―V. osztályban, megkezdi a munkát, s aztán azzal a valósággal kell szembesülnie, hogy lassan-lassan beindul egyféle lemorzsolódás, a következő szakaszban pótolja a lemorzsolódással keletkezett hézagot, űrt, s folytatja a munkát fokozott ütemben, ritmusban, megemelt igényességi fokon, s ezt már szinte mondanom sem kell, beindul egy újabb lemorzsolódás, mert van, aki belefárad a munkába, van, aki más sportágat választ, más életutat képzel el magának, s ez éppen nem tűri el maga körül a kézilabdát... Nehéz, nagyon nehéz összetartani a ciklusokon át hét-nyolc játékost, akik aztán vállalni tudják a bajnoki megmérettetéseket...

Itt Sándor rövid szünetet tart, majd így folytatja: ― Az ideális az a helyzet, amikor egy kezdő hét játszik a pályán, a kispadon pedig hét ugyanolyan jó játékos ül, s várja, hogy csatasorba léphessen.

― Úgy tudom, a nyarat az ISK leányainak felkészítésére szentelted.

― Augusztus 4-én kezdtük el a felkészülést. Voltunk egy ideig Besenyőn edzőtáborban, aztán itthon folytattuk a munkát, s végül a formába hozás szempontjából oly fontos edzőmérkőzések nélkül rajtoltunk az új bajnokságban.

― Eddig tiszta minden, de hogyan kerültél az MSC-hez?

― Egykori edzőm, Csiki Sanyi bácsi keresett meg, hogy hajlandó volnék-e elvállalni az A-osztályos csapatot. Elgondolkoztam, aztán ― hogy egy esélyt adjak ifijátékosaimnak és választ arra a sokak által gyakran megfogalmazott kérdésre, hogy hol vannak a sportiskolában végzett (a sportiskolából kinőtt) kézilabdásaink ― rábólintottam.

― Ennyire szíveden viseled a ,,hol vannak..." kérdést?

― Igen, mert lényegében minden generációnak volt három-négy játékosa, aki egy picivel több törődéssel, türelemmel bekerülhetett volna a ,,nagy csapatba". Sajnos, ez a türelem hiányzott, s a ,,nagyok" öltözőjének ajtaja éveken át zárva maradt a fiatalok előtt. Pedig láttuk, hogy éveken át a ,,nagy csapat" ugyanarra a kilenc-tíz játékosra támaszkodott... Ők tízen, mint egy család, szépen megvoltak. Nehezen, nagyon nehezen fogadták be a fiatalokat. A két országos döntőn is részt vett nyolcvankettes gárdából csak Luci Ganea jutott be a ,,családba"... Hej, pedig többen megérdemelték volna. Más városokban ― Konstanca, Vâlcea... ― ment a befogadás, nálunk, Sepsiszentgyörgyön nem!

― Na, szóval rábólintottál, s utána...

― Az idő szorításában hozzáláttunk a keret összehozásához. Megkértem Tankó Esztert és Tompos Brigittát, hogy vállalják a játékot, aztán következett az 1984―1989 között született hatos mag összehozása: a tavalyi keretből adott volt Crina Ciobanu, Lidia Adiaconiţei, Lőrincz Orsolya, Molnár Enikő, melléjük csatlakozott Ambarus Ildikó, Mátyás Mónika és az éveken át Râmnicu Vâlceán élt, majd az ifik sorából kinőtt és két éven át pihent Szakács Simon Elena. A fentiekhez csatlakoztak kettős leigazolással a sportiskolások: Bianca Herciu, Pál Júlia, Andrea Şerban, Préda Zita és a kézdivásárhelyi (Szász Csaba tanítványa) Opra Beáta, az előbbiek névsorát a két kapus, Ramona Suciu és Larisa Comşa zárja. A bajnokság előtt két héttel megkezdett munka eredménye ez a keret. S ahogy munkához láttunk, napról napra egyre világosabbá vált, ezzel a kerettel érdemes foglalkozni... Érdemes! És itt fordulok a szurkolókhoz, kérve őket, legyenek türelmesek a csapattal szemben, ha be-becsúszik egy-egy hiba vagy akár hibasorozat, ne szidják a játékosokat, őket az akarat, a jóindulat vezérli, sohasem a szándék. Játéktapasztalatuk nem óriási, mint például a lámpalázuk, mind a tudást, mind a tapasztalatot most igyekeznek megszerezni, felhalmozni. Kérem, legyenek elnézőek, türelmesek velük szemben.

― Egyébként minden rendben, mármint az anyagi háttér?

― A klub megtette ígéreteit a csapat irányába, s merem hinni, be is tartja. Jogi kötelességei vannak... Jelenleg felszerelési gondjaink vannak. Reméljük, egy-két héten belül ez is megoldódik. Remélem...

― Mindent elkövetek ― így Sánta Károly, a klub igazgatója ―, hogy megoldódjon... az úgy történt ugyanis, hogy a teljes felszerelés ― melegítők, mezek, nadrágok, cipők, labdák ― ki volt osztva a játékosoknak. Azok, mikor elmentek a klubtól, vitték magukkal a felszerelést, már csak dacból is, mivel ama bizonyos garancialevél (szerk. megjegyzés: Hogy mindenki értse, miről is van szó, még egyszer elmondjuk, annak idején, mikor a csapatot ,,beerőltették" a Nemzeti Ligába, a ,,beerőltetők" kezdeményezésére született egy ,,garanciaokmány", melyben az aláírók ― Vajda Lajos alelnök a megyei tanács részéről, Antal Álmos polgármester a polgármesteri hivatal részéről és Sánta Károly a klub részéről — kötelezték magukat többek között arra, hogy garantálják a játékosok, edzők fizetését...) értelmében nekik van még kapnivalójuk.

― A ,,garanciapapír" aláírói közül egyedül állsz a gáton...

― Ez így igaz, de ők nem saját nevükben vállalták azt, amit vállaltak, hanem a megyei tanács, a polgármesteri hivatal nevében. Mindkét intézmény szilárdan áll. És gondolom, mert ez a logikus, elkötelezetten is... A per, az megy... Ha a játékosok nyernek, s erre mérget vehetünk, hogy ők nyernek, akkor fizetnünk kell, és mindhármunknak ― a megyei tanácsnak, a polgármesteri hivatalnak és a klubnak... Na de ezt most hagyjuk, ez a jövő zenéje. Ami most a fülünkben cseng, az az új életre keltett kézilabdacsapatunk labdázásának ,,zenéje". Ez kell lekösse figyelmünket, s ezt a zenét kell éltetnünk, minél hallhatóbbá tennünk!

― Végül nézzük az ifi I-esek keretét ― kérdeztük Ceangău Sándortól.

― Mondom: Larisa Comşa, Demeter Teona ― kapus, Nagy Szende, Kolumbán Andrea, Bianca Herciu, Tankó Hajnalka, Budai Noémi, Pál Klaudia, Opra Beáta, Pál Mónika, Préda Zita, Andrea Şerban, Anderca Fedorca, Oana Maxim, Roxana Arboranu, Bilibók Szende.

Jó volt látni, nézni a két edző ― Ceangău Sándor és Csíki Sándor, egykori tanítvány és mester ― irányította edzést, mert benne volt a tegnap, na meg a ma kézilabdája, és nem utolsósorban a sportág iránti ragaszkodás, szeretet. Merem remélni, hogy ez a ragaszkodás és szeretet áthatja a szurkolótábort is, mely türelmes, megértő, erkölcsi támogatásával csatlakozik ehhez az újonnan életre hívott csapathoz, hogy együtt ― játékosok-edzők-szurkolók-vezetők ― alkossanak egy igazi családot, a kézilabda családját.