Hogy mi történt harminc esztendeje, azt ma senki sem tudja. Aki tehette, utcára vonult és jelszavakat skandált, valakik a tömegbe lőttek, a halál százasával osztogatta hideg csókjait, aztán a katonaság hátat fordított a rezsimnek, a diktátor elmenekült, mindenki boldog volt. Ezeket a napokat forradalomként élték meg az emberek. Mert azok számára, akik nem pártaktivisták, nem kemény öklű securitatés pribékek, nem az életünket folytonosan fürkésző titkosszolgák és nem a rendszer haszonélvezői voltak, azok számára azon decemberi napok tényleg a szabadságot hozták el. Valóban forradalom volt? Ki tudja ma már azt? De talán néhány kérdésre választ kapunk, ha elolvassuk B. Kovács András 1989, te csillag! című, interjúkat, riportokat és visszaemlékezéseket tartalmazó kötetét – hangzott el szerda este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartott bemutatón.
Ezekhez a decemberi napokhoz mindannyiunknak, akik éltünk akkor, élményeink fűződnek. Tudjuk, hol jártunk, kikkel beszéltünk, mit éreztünk, miként aggódtunk és miként örvendtünk. Hát hogyne vésődtek volna ezek a napok emlékezetünkbe! Addigi életünk jószerével félelemben telt, erre néhány nap történései a jobb élet reményét hozták el. „Ezek a napok az azelőttire és az azutánira vágták életünk! És milyen jól tették, hogy kettévágták!” – mondotta a szerző.
B. Kovács András szerint az írásoknak különös értéket ad, hogy zöme nem napjainkhoz, hanem az eseményekhez közel, „azon melegében” készült. Érték ez, mert a történések még frissen éltek az emlékekben, illetve azok nem lettek „újraértékelve” az időbeli távolodással. Az, hogy újságíróként igyekezett a társadalom meglehetősen széles spektrumát lefödni – többek közt közismert költő, református lelkipásztor és az iskolaigazgató mellett a titokban filmező mérnököt, a fővárosban dolgozó ácsmestert és földművest is megszólaltatott – nem véletlen, szándékos döntés volt. Mert ezeknek a napoknak a dokumentálásához nemcsak azok szava szükséges, akiknek megadatott, hogy magasról vagy még magasabbról szemlélhessék az eseményeket, hanem azoké is, akik „lent”, tömegként élték mindennapjaikat.
A kötetben megszólalók közül a bemutatón jelen volt Rozsnyai Sándor jogász, Kozsokár Gábor egykori szenátor, Pál Ferenc, a Mikes Kelemen Líceum nyugalmazott tanár-igazgatója, az elhangzottakhoz hozzászólt még Bálint József helyi politikus is, akik a könyvszerző munkáját dicsérték, majd történeteiket osztották meg. Bogdán László, lapunk főmunkatársa leszögezte: meglehetősen nagy szégyen az országra nézve, hogy még mindig nem tudjuk, tényleg forradalom volt-e akkor, vagy a népfelkelés paravánja mögé bújva összeesküvők államcsínyje zajlott. Ahogy azt sem, hogy kik voltak a terroristák, akiknek 1659 ember esett áldozatul, és miért hagyjuk, hogy Temesvár eseménykirobbantó szerepét csökkentsék és Bukarestét emeljék? „Mi történt? Mi volt ez?” – kérdezte Bogdán.
