Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője köszöntőbeszédében az intézmény múltját felidézve elmondta, az elmúlt öt év során az egykori postaépületből átalakított székhelyükön, illetve a Lábas Házban összesen száz kiállítást rendeztek, ezek, valamint a Székelyföldi Grafikai Bien­nálék hozadéka, hogy az EMŰK alapgyűjteménye jelenleg már mintegy 330 művet számlál. Ezt a többnyire adományokból összegyűlt műtárgyegyüttest az időközben megalakult civil szervezet, az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület kezeli. Erdély jelenkori képzőművészeti életében fontos mozzanatnak nevezte a Sapientia Alapítvány által működtetett szakkuratórium létrejöttét, amely a Bethlen Gábor Alap támogatásával intenzív műtárgyvásárlásba kezdett, ezáltal járulva hozzá az EMŰK programjának kiteljesítéséhez. Ez utóbbi gyűjtemény pillanatnyilag közel száz műtárgyat számlál, a tegnap megnyílt kiállításon az EMŰK alapgyűjteményének válogatását ebből egészítették ki, az elmúlt száz év romániai magyar művészete stílussajátosságainak tárházát kínálva a művészetpártolók figyelmébe.

Székely István szociológus, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az EMŰK egyik kezdeményezője beszédében az intézmény létrejöttének politikai hátterére világított rá. Felidézte, az 1990-es elképzelés még az volt, hogy olyan országot kell felépíteni, amely értékként tekinti a civil szervezeteket és feladatokat ad neki. Az 1991-es alkotmány után azonban világossá vált, hogy Románia nem ilyen ország lesz, adminisztratív berendezkedésével a civil szervezeteknek nem szándékszik lapot osztani. Újra kellett tehát tervezni az autonómiát megalapozó intézményrendszert, és ebben az 1998-tól egyre megerősödő önkormányzatokra hárult a szerepvállalás feladata. És hogy miért éppen Sepsiszentgyörgyön kapott helyet az eleinte Erdélyi Képzőművészeti Múzeumnak vagy Erdélyi Magyar Galériának is nevezett intézmény, holott történelmi jogán Kolozsváron kellene lennie a központjának, arra egyrészt az a magyarázat, hogy olyan önkormányzatot kellett keresni, ahol száz év múlva is megbízhatóan magyar többségű lesz a döntéshozatal, másrészt szükségeltettek olyan személyiségek, mint Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád polgármester, akik tudják, nem csak aszfalttal kell közösséget építeni, illetve Kató Béla püspök, akinek meggyőződése, hogy a majdani Székelyföld fővárosa Sepsiszentgyörgy lesz.

Az EMŰK megalakulásának szakmai hátteréről Vargha Mihály képzőművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója szólt a tárlatmegnyitóra egybegyűlteknek. Mint mondta, ő az EMŰK sorsát alulról látja: azt a hiányt kellett pótolnia, amit sem a budapesti, sem a bukaresti galériák nem mutatnak meg, azaz az 1918 utáni erdélyi magyar művészetet. Ez a hiányosság előbb beszédtémává, majd tenni akarássá vált a kortárs művészi életben, mert bár majd minden székely városnak csodálatos képzőművészeti gyűjteménye van, kellett azonban egy intézmény, mely módszeresen gyűjt, felvásárol kallódó hagyatékokat, kultúramentő szerepe mellett kultúrateremtő feladatot is ellátva. Vargha Mihály szerint tehát az EMŰK megalapításához nem csak olyan döntéshozók szükségeltettek, akiknek fontos a művészet, hanem az is, hogy az erdélyi művészeti közösség nem hagyta magát. Az EMŰK létezése által megmutathatjuk, nem csak a múltban élünk, az erdélyi magyarságnak vannak ötletei, gerincét ki tudja húzni – jelentette ki Vargha Mihály, aki szerint az EMŰK-nek feladata kellene legyen, hogy minél több embert megfertőzzön kultúrával, mert csak a kultúra által élünk tovább.

És hogy ne csupán a képzőművészetről szóljon a tárlatmegnyitó, az eseményen bevezetőként és zárómomentumként is a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus örvendeztette előadásával a közönséget.