Hidrogeológusként voltunk meghívottjai a szén-dioxid-terápiával gyógyítók nemzetközi fórumának a királyok városában, a magyarországi Visegrádon. A Gizella-telepen működő Szent Kozma és Damján Rehabiliációs Szakkórházban munkával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a szárligeti székhelyű Mofettával, Szén-dioxid-terápiával az Egészségért Nemzetközi Egyesület.
Szó esett a tavaly Kovásznán és környékén szerzett hasznos ismeretekről. Egyértelművé vált, hogy Magyarországon is érdeklődés mutatkozik az ezer borvizek városában jó eredményeket hozó, Benedek Géza-féle komplex gyógyítási mód iránt. A fórumon jelen voltak azok a rehabilitációval foglalkozó fizikoterápiás szakorvosok – a visegrádi dr. Sárosi Kriszta főorvos, a tatai dr. Gradsack Mária főorvos és a parádfürdői dr. Rabóczki Anita főorvos –, akik tavaly nyáron a kovásznai Montana gyógyszállóban dr. Bálint Zsuzsanna főorvos vezetésével ismerkedtek az ott végzett szakkezelésekkel, meglátogatták Hatolyka korszerű ásványvizes és mofettás kezelőközpontját, kipróbálták a székelypetőfalvi lábáztató fortyogót. Dr. Huszár Sándor kórházi főigazgató-főorvos és dr. Korpos Sándor Zsolt orvos igazgató vezetésével meglátogattuk a visegrádi szakkórház mozgásszervi rehabilitációs osztályát, valamint a szén-dioxiddal dúsított kád- és medencefürdőt, amelyeket visegrádi ásványvízzel működtetnek. Dr. Csáky Csaba, az említett nemzetközi egyesület alapító elnöke elmondta, hogy a magyarországi előfordulási helyén felhasznált gyógygázkezelés az egyesület közreműködésével éppen a kovásznai és erdélyi történeti példák alapján került be Magyarországon 2011-ben az állami egészségbiztosításból támogatott terápiák közé.
Visegrádon megismételték azt a kezdeményezést, hogy a természetes eredetű és palackokban tárolt-szállítható szén-dioxid-gázfürdő terápiás kezelései is elnyerhessék az említett támogatást, különös tekintettel a lábamputációk magas számára és a rehabilitáció eszközrendszerének bővítése céljából. A fórum javasolta a kovásznai gyógymódok adaptálását, a székelyföldi kutatási és gyakorlati eredmények megismerését és alkalmazását. A Parádfürdőn 2020 márciusában sorra kerülő tudományos értekezletre meghívják a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviseletét és a Kovászna megyei rehabilitációs egységek küldöttségét. Egyértelművé vált, hogy az egyesület évtizedes tapasztalata egybehangzik azzal a Nemzeti Keringési Szakpolitikai Érprogrammal, amelyet a magyar kormány hirdetett meg. A fórumon részt vett és tapasztalatait megosztotta dr. Gyetvai Gyula angiológus főorvos, a mátraderecskei korszerű gyógygázkezelő egység (mofetta) nyugalmazott igazgatója, egyetemi tanár. A nemzetközi egyesület tapasztalataival segíti a Dél- és Felvidéken létező gyógygázok értékesítését tervező egyesületeket. A visegrádi találkozón részt vett Bálint Sándor, aki az óbecsei (Szerbia) szén-dioxid-lelőhely gyógyászati értékesítésének lehetőségeiről értekezett. E sorok írója bemutatta és a kiadvány után az érdeklődőknek társszerzőként dedikálta a Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület által kiadott Székelyföldi mofettás könyvet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.