A Kovászna Megyei Törvényszék karácsony előtti héten levélben érdeklődött Tamás Sándortól, Kovászna Megye Tanácsának elnökétől, hogy végrehajtotta-e az intézmény névtábláinak helyzetéhez kötődő korábbi ítéletét – tájékoztatott a megyeháza tegnap.
A feljelentő Dan Tanasă az általa bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület nevében a Kovászna Megyei Törvényszéken beperelte a tanácselnököt amiatt, hogy a megyeháza homlokzatán és a bejárati ajtón egymás mellett jelenik meg a román és a magyar felirat. Ez ugyanis Tanasă szerint merénylet az állam hivatalos nyelve ellen, hiszen törvény mondja ki, hogy ott, ahol a nemzeti közösségek aránya meghaladja a 20 százalékot, kiírható az illető kisebbség nyelvén is az intézmény neve, de a román megnevezés alatt.
A törvényszék helyt adott a keresetnek, és elrendelte, hogy a magyar feliratot helyezzék a román alá. Az elnök és a megyei önkormányzat fellebbezett, rámutatva, hogy a bejárati ajtó jobb oldalán ott van az intézmény névtáblája a törvény által előírt módon, felül a román, alatta a magyar, a homlokzaton és az ajtón kiképzett felirat nem névtábla, hanem tájékoztató felirat. A Brassói Táblabíróság elutasította a fellebbezést, és megerősítette az alapfokú ítéletet.
Utóbb a felperes azért fordult a Kovászna Megyei Törvényszékhez, hogy kérje számon az alperes az ítélet végrehajtásának elmulasztását. A törvényszék kimondta, az elnöknek minden napi késlekedésért az országos bruttó minimálbér 20 százalékát kell az államkasszába befizetnie.
Most arról érdeklődött a törvényszék, hogy Tamás Sándor végrehajtotta-e az ítéletet.
„Köszönjük az ügyeletes feljelentő karácsonyi ajándékát. Ez a per is arról szól, hogy a román és a magyar felirat ne legyen egyenrangú. Így kezeli a román állam száz éve az egész magyar közösséget, minden területen igyekeznek azt üzenni, másodrangú polgárai vagyunk ennek az országnak. Értjük az üzenetet, bár nem tudjuk elfogadni. Nem tudok mást mondani: boldog karácsonyt!” – közölte tegnap Tamás Sándor.
A Kovászna Megye Tanácsa hivatalos névtábla továbbra is ott áll a bejárat jobb oldalán a hatályos előírásoknak megfelelő méretben és sorrendben. Az épület homlokzatáról már régebb eltűnt a tájékoztató felirat, a bejárati ajtón ott virít: La mulți ani! és Boldog új évet. Igaz, nem egymás alatt, hanem egymás mellett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.