Azonnali hatállyal lemondott Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója, az új vezető David L. Calhoun lesz – közölte tegnap a chicagói székhelyű repülőgépgyártó óriáscég. A Boeing azzal indokolta Dennis Muilenburg távozását, hogy helyre kell állítani a hatóságoknak, az ügyfeleknek és a részvényeseknek a cég iránti bizalmát.
A Boeing és vezetőinek hírneve a 737 MAX típusú repülőgépek összesen 346 halálos áldozatot követelő két végzetes katasztrófája óta folyamatosan rosszabbodott. Muilenburg a tavaly októberben a Lion Air indonéz légitársaság, majd idén márciusban az Ethiopian Airlines Addisz-Abeba mellett lezuhant 737 MAX-gépeinek tragédiája után a megindult vizsgálatok ellenére is azt állította, hogy ezek a repülőgépek biztonságosak. Később viszont már úgy nyilatkozott, hogy a Boeing „követett el hibákat”, többször is bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.