REKORDÖSSZEGŰ ÖSSZDÍJAZÁS. A januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon csaknem 14 százalékkal nő az összdíjazás az idei tornához képest.
Craig Tiley versenyigazgató bejelentette, hogy a jövő év első Grand Slam-viadalán rekordösszegért, összesen 71 millió ausztrál dollárért versengenek a résztvevők. Hozzátették: az egyéni döntők kivételével mindenhol két számjegyű százalékkal – 13 és 33 százalék között – növekedtek a pénzdíjak. Az első forduló résztvevői 20 ezer ausztrál dollárral gazdagodnak, ami 33 százalékkal több, mint az idei tornán volt. Az egyéni győztesek csaknem négymillió ausztrál dollárt kapnak, míg döntős ellenfeleik ennek körülbelül a felét. Tiley emlékeztetett arra, hogy 2007-hez képest – akkor 20 millió ausztrál dollárt osztottak szét – több mint háromszoros a növekedés. A 115. Australian Open január 20-tól február 2-ig tart.
HÉTÉVES KIHAGYÁS UTÁN TÉR VISSZA. Térdsérülését követően hétéves kihagyás után márciusban tér vissza a női tenisz-világranglista korábbi éllovasa, Kim Clijsters. A 36 éves belga játékos szeptemberben jelentette be, hogy januárban visszatér a WTA-mezőnybe, térdproblémája miatt viszont ez három hónapot csúszik. A négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező közölte: a március 2-án rajtoló monterreyi tornán szerepel először, ezt követően Indian Wellsben és Charlestonban lép pályára. Clijsters pályafutása során egyéniben 41 WTA-tornát nyert, a US Openen háromszor (2005, 2009, 2010), az ausztrál nyílt bajnokságon egyszer (2011) diadalmaskodott, a világranglistát összesen húsz hétig vezette. Clijsters először 2007-ben vonult vissza, két évvel később visszatért, majd 2012-ben ismét felhagyott a játékkal.
JÖVŐBEN VISSZAVONUL A 18-SZOROS GS-GYŐZTES. A 2020-as teniszidény végén lezárja profi pályafutását Leander Paes indiai párosspecialista, aki a Davis-kupában rekordnak számító 44 győzelmet aratott páros mérkőzésen, s aki 1999 és 2016 között 34 döntőn 18 Grand Slam-trófeát nyert párosban. A 46 éves Paes férfi párosban nyolc Grand Slam-trófeát nyert, hármat a Roland Garroson, hármat a US Openen, egyet Wimbledonban és egyet Melbourne-ben. Három alkalommal honfitársa, Mahesh Bhupathi, másik öt alkalommal cseh volt a partnere (Lukás Dlouhy és Radek Stepánek kétszer, Martin Damm egyszer) a csúcsra vezető úton. Vegyes párosban tízszer nyert, négyszer Wimbledonban, háromszor Ausztráliában, kétszer a US Openen, egyszer a Roland Garroson. 1996-ban az atlantai olimpián egyéniben bronzérmes lett, 1992 és 2016 között pedig zsinórban hét olimpián szerepelt, ő az egyetlen teniszező és az egyetlen indiai, aki erre képes volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.