Az ellenzéki pártok által benyújtott indítványok elfogadásával van elfoglalva a parlament, és igen jelentős törvények megszavazása késik emiatt — nyilatkozta Márton Árpád RMDSZ-es képviselő.
Az SZDP és a D-LP által benyújtott indítványok vitája miatt ismét elmaradtak a sürgősségi eljárásban elsőbbséget élvező napirendi pontok, többek között az a törvény is, amely lehetővé tenné a két évvel ezelőtt fehérvérűség miatt leölt lovak gazdáinak kárpótlását. Bár az SZDP megígérte, több indítványt nem nyújt be, kérdés, mennyire tudnak hatékonyan dolgozni a következő hetekben. Ezen a héten plénum elé kellene kerülnie a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditálását jóváhagyó törvénynek, a szakbizottság jóváhagyta, de ezt csak úgy sikerült elérniük, hogy két román egyetemmel együtt tárgyalták. Márton Árpád bízik benne, az egyetemi év kezdete előtt meglesz az akkreditáció. Képviselőházi jóváhagyásra vár a moziépületeket önkormányzati tulajdonba helyező jogszabály — ez Sepsiszentgyörgy és Kovászna szempontjából lenne sürgős. Kifejtette, a választások közeledtével megnőtt a populista törvénykezdeményezések száma, sok a szélső nacionalista javaslat, ezeket többnyire elutasítják, de megtörténik, hogy egyik vagy másik házban átmegy egy-egy ilyen jogszabály.