Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy akinek volt füle a hallásra, értette, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első:
– Én vagyok a Béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
– Én vagyok a Hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban, egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
– Én a Szeretet vagyok. Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám.
Ezzel ki is aludt a szeretet lángja.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
– De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt. Ekkor nagyon halkan megszólalt a negyedik gyertya:
– Ne félj! Amíg nekem akárcsak pislákol is a lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a Remény.
(Meagan Wilson és Tracy Jones angol nyelvű szövegének fordításával újramesélte Bajzáth Mária)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.