Az ünnepek alatt sem pihen a bajnoki címvédő Sepsi-SIC együttese, amely ma a női kosárlabda Nemzeti Liga Keleti csoportjának 13. fordulójában a sereghajtó Alexandria csapatát fogadja. A 18 órától kezdődő meccsen a sípot Tiberiu Șerbulea, Diana Oprea és Cristina Anuței fújja a Sepsi Arénában.
A hibátlan mérleggel és 20 ponttal rendelkező sepsiszentgyörgyi lányok a Keleti csoport első pozíciójából várják teleormani ellenfeleiket, akik az eddigi tíz meccsükből mindössze kettőt tudtak megnyerni, és 12 ponttal a csoport utolsó helyezettjeként érkeznek Háromszékre. A Sepsi-SIC legutóbbi meccsét hétfőn játszotta, amikor is a női kosárlabda Román Kupa negyeddöntőjének odavágóján kiélezett csatában 71–67-re nyert a Szatmárnémeti VSK alakulata ellen. A bajnokság előző fordulójában szabadnaposak voltak Zoran Mikes tanítványai, a tizenegyedikben viszont, akárcsak most, hazai környezetben léptek pályára, és 77–43 arányban páholták el az egykori nagy rivális Târgoviștét. A pontvadászat 12. körében az Alexandria otthon játszott, s bár megnyert egy negyedet a Brassói Olimpia gárdájával szemben, végül 68–55-re elveszítette a találkozót.
A Sepsi-SIC és az Alexandria legutóbb november 2-án csatázott egymással, a párharcot pedig a zöld-fehérek nyerték meg 114–49-re. A múlt hónapi meccset játékosaink közül Kristina Topuzović és Orbán Nikolett egyaránt 17–17 ponttal zárta, utóbbi neve mellé pedig 11 lepattanót is feljegyezhettünk, így a 9-es számú kosárlabdázónk dupla duplát ért el azon a mérkőzésen.
A 13. fordulóból hétfőn már lejátszották a Brassói Olimpia és az Agronómia Bukarest közötti találkozót, amelyen a Cenk alattiak győzedelmeskedtek 87–71 arányban. A kör harmadik összecsapására, a Târgoviște–Konstancai Phoenix meccsre vasárnap 16 órától kerül sor, a két ünnep között egyedül a Bukaresti Rapid pihen.
A Nyugati csoportban a hétvégén nem rendeznek fordulót, így megyénk másik együttese, a Kézdivásárhelyi SE pihenhet az ünnepek alatt. Farkas Alpár lányai január 4-én, szombaton 13 órától az Aradi FCC otthonában lépnek ismét parkettre. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.