Pedig a konyha egy komoly szakértője is ott ült az asztalnál. Az igaz, hogy már a gyermekeimet nem kell valakire rábízni egy szánkózás erejéig, amíg minden a helyére kerül, részüket az előkészületekből ők is kiveszik.

Szánkózásról amúgy sem lehetne szó. Szeretem nagyon, amikor élet van a házban, hát volt is a javából – szinte éjszakába nyúlóan, remélem, a szomszédok elnézik. És szeretem, amikor él a város. Az ünnepek közbeni csend lelomboz. Tudom, hogy mindenki megérdemelten pihen, mégis. Valahogyan túl nagy a váltás az előző napok, hetek őrületéből. Az eszement rohanást, a tépett idegek pörgését, az euforikus szeretethullámot felváltó csend csak rövid ideig tűnik nyugalomnak. Számomra legalábbis. Nem mintha nem tudnék mit kezdeni magammal, a csenddel. De valahogy megáll az élet. Eltűnik az a sok ember, mintha már nem is lennének. Aztán újra nekifut mindenki a második körnek, és szilveszter után megint beáll a csend.

Ebből a csendből kell feltápászkodni és elkezdeni élni az új év hétköznapjait. Nem is olyan egyszerű. Felbolygat minket a december, összezavar. Mintha kétszer pár nap alatt kellene, szeretnénk rendbe tenni az elmúlt és a következő évet. Megbocsátunk, szeretünk, ajándékozunk, megtisztulunk, reménykedünk és fogadalmakat teszünk. Aztán megy tovább az élet.

Nem szeretném senkinek, magamnak sem a kedvét szegni az ünnepekkel kapcsolatban. Jól van ez így, jó és szép a december. Az én bajom, hogy vegyes érzelmeket, gondolatokat vált ki belőlem. Az eufória pillanatait én is megélem, csak hullámzó kedéllyel. Most, amikor erről a decemberről írok, eszembe jut egy tengerparti nyaralás. Késő este sétáltunk mezítláb a homokban, jó hangulatban beszélgettünk a barátainkkal, észre sem vettük, hogy milyen messzire kerültünk a szálláshelyünktől. Egy ismeretlen épületet láttunk nem messze a parttól. Azt hittük, hogy egy szálloda elé érkeztünk, csakhogy a teraszokon, ahol szinte minden emeleten üldögéltek, túl nagy volt a csend. Közelebb mentünk, és akkor láttuk, hogy egy kórház előtt állunk. Hullámzott a tenger, és mi néztük egymást. Mi őket a partról, ők minket fentről. Csendben.

Megint elkanyarodtam, nem először történik meg velem, már csak így csapongok. Télből nyárba, egyik csendből a másikba. Nincs két egyforma csend. Mindegyiknek más a hangja.

Holnap talán beindul az élet. Rövid ideig hétköznap, aztán újra ünnep. Kívánok mindenkinek egészséget, nyugalmat, szeretetet ünnepekkor és mindig. És tartalmas csendeket.