Regélő bibarcfalvi házfalak

2019. december 31., kedd, Riport

Molnár József Bibarcfalva 111. szám alatti házának udvarán kis épület áll. Jó állapotban levő fészernek is gondolhatnánk, ha az ajtó mellett barna alapon virágmintákkal díszített tábla ne hirdetné: KIÁLLÍTÁS, alatta pedig Az 1940-es bevonulás Erdélybe felirat ne tenné egyértelművé, mit láthatunk, ha átlépjük küszöbét. A borvíztöltöde egykori részlegvezetőjének tulajdonában ötszáznál több fénykép található, melyek az ország történelméről, a falu ipartörténetének utóbbi száz esztendejéről, ünnepeiről és a bibarcfalvi emberekről szólnak. A fényképek hátteréről beszélgetve egyaránt felsejlenek azon sorsfordító idők világpolitikai eseményei és a helyi harcok, Horthy Miklós, a hazájukat szolgáló hős katonák, el-elszórva pedig ezernyi olyan adalék, amely esetleg nemcsak helytörténészek számára jelenthet csemegét.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Fotográfiák és történetek

Molnár Józsefnek és feleségének, Arankának kiterjedt rokonsága van, az évtizedeken keresztül végzett munkájuknak és a helyi közéletben betöltött szerepüknek köszönhetően sokan ismerik őket; részt vesznek az egyházközség és a Vitézi Rend életében is – Jóska bácsi közel nyolcvanesztendősen székkapitányi rangban, Aranka néni hadnagyi rangban „szolgál”.

Szeretik történelmünket, Jóska bácsi a könyvekből meglehetősen jól ismeri az első és második világháború magyar vonatkozású kérdéseit, nagy tisztelője Horthy Miklósnak és Nagybaczoni Nagy Vilmosnak. A kormányzó úr a családjához is kötődik – de erről bővebben csak kicsit később szólunk –, a honvédelmi minisztert mint „földi”, igaz magyar katonát és hadvezért tiszteli. „Hej, ha ma két ilyen embere lenne az erdélyi magyarságnak!” – sóhajt, amikor az kerül szóba, mit is jelentenek neki.
A kis kiállítás ebből a szeretetből sarjadt ki. Az ismerősöknél megfordulva felfedezte a kredencen, az éjjeli szekrényen őrzött, az asztal üvege alá csúsztatott megfakult családi fotográfiákat, elkérte, szakemberre bízta, aki felnagyította, a kópiákat pedig befóliáztatta. Az „adatközlők” sem jártak rosszul, mert az eredeti mellé egy másolatot is kaptak ajándékba!

Minden érdekelte, ami valamilyen szempontból történelmi emléknek minősülhetett. A valamikor mondhatni világhírű bibarcfalvi borvíz palackozásának emlékeitől a csőszök felvonulásait megörökítő fényképekig mindent összegyűjtött. És melléjük gyűjtötte a történeteket is. Hajlott kora ellenére képessége kiváló, ahogy ránéz egy képre, sorolni tudja, ki van rajta, hol lakott, kivel és milyen rokonságban állt, kit szeretett vagy kivel állt élben, mikor halt meg, milyen sorsa lett gyermekeinek.


Horthy matróza

Előkelő helyen láthatjuk Bogyor Gyula fényképét, aki Molnár József édesapjának féltestvére volt. Érthető e kivételezés, hiszen igencsak érdekes életpályát járt be. Családnevük különbözik, mert nagyapjának a felesége a negyedik szülésbe belehalt, özvegyként pedig egy akkor még el nem vált, Bodosban lakó Molnár nevezetű vargyasi asszonyt „vett a házhoz”, gyerekét pedig az ő nevére írták be, aztán a többiből már Bogyor lett.

Hogy a bibarcfalvi legény, aki itthon „nagy víznek” legfeljebb az Oltot láthatta, miként került tengerjáró hajóra, csak a jó Isten tudja. Tény, hogy matróz lett, és kétszer négy évet szolgált, többek közt a kor két legismertebb csatahajóján, a Viribus Unitisen és a Novarán is megfordult Horthy Miklós kormányosaként. Több mindenről maradt nevezetes Bogyor Gyula. Például arról, hogy számára a háború úgy ért véget, hogy hajóját szétlőtték, ő pedig egy hétig deszkadarabon, talán árbócdarabon a nyílt tengeren hánykolódott, amíg egy olasz hajó fel nem vette, és Genovába nem vitte. Ő többet semmilyen ünnepet nem tartott, csak azt a hetet, amikor megszabadult a tengerről.

„1940-ben, amikor a magyarok bejöttek, s Horthy Miklós és felesége Tusnádfürdőn volt, üzent Gyula bátyámnak, hogy menjen fel. Tarisznyát vetett a vállára, s kengyeles harisnyában neki Bükszádnak, keresztül az erdőn. Két testőr akarta megállítani, mert nem úgy van az, hogy csak úgy a kegyelmes úr elé járulunk, de nem hagyta magát, szinte dulakodás lett a dologból; Horthy idejében észrevette, s leintette őket. Gyula féltérdre ereszkedett előtte, kezet csókolt neki és a felségének, majd a kormányzó azt kérdezte tőle: Gyula, hol a tengerész egyenruha? – Elszakadt, nagyságos uram, mert én abban járok templomba. – Na, hoztam neked egy rendet. Az öreget meg 1954-ben abban temették el. Nem akarták, féltek, nehogy baj legyen, de az volt az utolsó kívánsága, úgyhogy teljesítették. Én és a feleségem, Aranka rendezzük a sírját. Csináltattunk új márványtáblát, amelyre azt írtuk: vitéz Bogyor Gyula, nyolc évig szolgált, vitéz Nagybányai Horthy Miklós tengerész-katonája. Lehet, hogy sokaknak nem tetszik a Horthy név, de az az ő bajuk. Olyan becsületes ember, mint ő, ejsze még nem volt kettő.”

A Bogyor Gyulához köthető tárgyi emlék még a tengerészeti medálja, amit halála után évtizedekkel a patakban talált meg egy horgászó fiatalember. Hogy az övé volt, nem kétséges, hiszen oldalába a híres hajó, a Viribus Unitis neve van vésve. A családban őrzik távcsövét is. Azt halála előtt nem sokkal hagyta Bogyor József nagyapjára azzal a kéréssel, hogy örökítse tovább, adja legelső fiú unokájának. Születése után a távcsövet élete első ajándékaként meg is kapta, de annak jelentőségét, mivel olyan időket éltek, amikor az ilyesmivel vigyázni kellett, csak tizenhat évesen fedte fel előtte a család. És jó lenne, ha meglenne a matrózegyenruhához tartozó nadrágszíj is. Azt Molnár Jóska bácsi édesapja örökölte és beretvájának fenésére használta sokáig.


Horthy és az erdővidékiek

Horthy Miklós életpályájának több fontos pillanatát ismerhetjük meg a kiállítás fényképeiből. Ezek közül közvetlenül Erdővidékhez kötődnek azok, amelyek kenderesi birtokán a székelykapu-állításról szólnak.

A magyar hadsereg közelgő bevonulásának örömére 1940 szeptemberében vargyasi és bardoci mesteremberek összetanakodtak, és a katonák tiszteletére alig két nap alatt díszes székely kaput készítettek és állítottak fel Székelyszáldobos és Felsőrákos határában. Végül pedig a kormányzónak ajánlották fel, aki el is fogadta, és 1942. július 30-án a kertjében helyezték el. Nem sokáig ékesíthette Kenderest, mert az országot elözönlő orosz hadsereg katonái még 1945-ben elpusztították. A néhai mesteremberek, Sütő Béla és Nagy Fábián leszármazottjai készítették el másolatát a régivel szinte azonos méretben közel tíz esztendeje, s avatták fel az eredeti helyétől nem messze.


Bibarcfalva jó időkben

1941. március 15-én a templom előtti téren készült felvételen székely ruhába öltözött bibarcfalvi fiatalok láthatóak. Molnár József többjüket ismerte, megnevezni őket nem esik nehezére: Szabó Domokos, Ozsváth Jóska bácsi, az országzászlónál Égető Károly.

Abból az időből vannak azok a fényképek is, amelyek a leventekatonák és honleányok alakját őrzik. Rég készültek, de neveiket ismerjük: Bogyor Lőrinc, Nagy Ferenc, Szilágyi András, Szabó Domokos és a katonaságból hazajött és melléjük álló Bogyor Ferenc. A honlányok sora a Fehér lányokkal kezdődik – az édesapjuk erdész volt, nem voltak bibarcfalviak –, aztán Bogyor Viola, testvére, Annus és Kovács Margit.

Emléke van az országzászló-állításnak is. A rúd sokáig megvolt. A háború után elvitték, a piros-fehér-zöldet átfestették kék-sárga-pirosra, és oda állították fel, ahol most a közbirtokosság van, akkor az őrs volt ott. Aztán lekerült, sokáig a templomban, az orgonánál dugdosták, de valahogy eltűnt, pedig helyreállítva milyen szép lehetne a templom előtt!


... rossz időben

A háború elől Magyarhermányba menekült a család. Édesanyja otthon maradt, mert a teheneket csak később tudták felhajtani, ám nagyanyja, Nagy Paula és lányai, Vilma és Ilona az alig hatesztendős, vérhassal küszködő gyerekkel együtt elindultak. Szekerük felett egyszer csak repülők jelentek meg. Mindenki befutott a törökbúzásba, de őt ott felejtették a szekér tetején, gondolhatták, úgyis beteg! „Fejem fölött harc volt, lőttek, én pedig féltem, mit tehettem volna mást, ordítottam tele torokból!” – nevette el magát.

A harcnak áldozatául esett egy német repülő. A pilóta szörnyethalt, a holttest is megégett, végül egy cukros ládában temették el. Az ő emlékét ismeretlenül is őrzi Magyarhermány, néhány éve még kopjafát is állítottak sírjánál.

„A lelőtt gépet többször láttam, mert Róbert Gyuszi bácsi felesége, Irma néni, aki a gyógyításomat vállalta, hátán többször elvitt arra. A németek térképén be volt jelölve Magasles és Lúgos pusztája, hogy a leszakadozókat ott szedjék össze. Ott jó lapos terület van, a repülők leszállhattak, hogy elvigyék azokat, akik addig élve eljutottak. Sokan annak is köszönhetik megmenekülésüket, hogy a környékbeliek civil ruhába öltöztették őket – pedig akkor kevés ruha volt, nem úgy, mint most. Emlékszem, láttuk a vonuló katonákat, sőt, olyan is volt, hogy a nyitott gépkocsin varrógép mellett ült a katona és varrt” – idézte fel a bő hetvenéves emlékeket Molnár József.


Az aktivista bosszúja

„Fent a tetőn, ahol az a pár cserefa van, bunkert és lövészárkot építtettek a zsidókkal: jóformán egészen a határig be lehetett lőni. Bátyám igyekezett segíteni a zsidóknak, s olykor engem is magával vitt. Amikor közel értünk hozzájuk, engem küldött előre a pityókával, mert a magas fűből én nem látszottam ki. Egyszer egy magyar százados három zsidót kikötött; kezük hátra volt kötve, s fel voltak húzva. Megtudta ezt Molnár Béla, a születésileg bardoci papunk, kiment, s azt mondta, azonnal vegyék le őket, mert itt ilyent maga nem csinál. Segített a pap, de aztán mégis elvitték a kommunisták és nyolc évre ítélték.

Jöttek, be kell állni a társasba. A pap a sajátjával be is állt, mégis a kullogók közé írták fel a nevét, mert az egyházéval nem volt hajlandó: hiába hívatták le naponta a néptanácshoz, ő csak azt mondta, az nem az övé, majd ha utasítást kap, megcselekszi. Volt egy magyarhermányi fiatal aktivista, aki egy szombati nap, amikor a papnak éppen esküvője lett volna, berendelte magához. Molnár tiszteletes nagy mérgesen csak annyit mondott, hogy ami elmondható volt, azt ő elmondta, mást nincs mit, s őt egy taknyos se hívogassa. A megsértődött aktivista azt mondta, a taknyos megmutatja, s meg is mutatta: este nyolckor a Securitate már itt volt, minden papírt, ami olyan volt összeszedtek, s vitték a papot is. Aztán ráfogták, hogy a zsidók ellen volt. Lakott a Fürdő utcában egy zsidó asszony, akit egyszer elvittek. A pap ment utána Sepsiszentgyörgyre, s hozta haza, s mégis ráfogták, hogy a zsidók ellen volt.”


Megmaradni magyarnak

Aranka néni bodosi születésű, nem csoda tehát, hogy onnan is rengeteg ereklyét szedtek össze. Egyikükön csendőrök vannak: áll Egyed Ödön, Fábián Géza és József, Szabó Géza, ülnek: Józsa Sándor, Józsa Vilmos és Egyed Gyula. Egyed Gyula és Egyed Ödön testvérek voltak, hasonlóan Józsa Sándor és Józsa Vilmos is. Utóbbinak tragikus sors jutott, ugyanis a földvári haláltáborba vitték, ott hunyt el. A román érzelmű sógorának köszönhetően megszabadulhatott volna, „csak” egy papírt kellett volna aláírjon, hogy átáll románnak...
***


A leírtak vékony szelete mindannak, amit Molnár József és Aranka mesélni tudna az utóbbi évtizedek történéseiből. Érdemes lenne mindezt a tudást papírra vetve megőrizni – bátorítjuk –, de nem vállalja. Ha viszont akadna valaki, aki hosszabb ideig türelmesen meghallgatná, annak mesélne, mert bőven van még háborús történet, és elmondaná a borvíztöltőde történetét is...

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 303
szavazógép
2019-12-31: Glossza - Szurkos András:

Belefújtak a nullás lisztbe (Morfondír)

Nyugodjon meg székely bácsi, nem a pálinkától lát két Orbánt. Az új „félig román vagy tán egészen az”, a régebbit ismerjük. A Sors tréfája a névazonosság miniszterelnöki szinten. A Kárpát-medencében minden megeshet, a bronzkor is itt kezdődött, az aranykor is eljő, csak ki kell várni.
2019-12-31: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Szilveszter Sepsiszentgyörgyön
Ma 23 órától a főtérre várják mindazokat, akik jókedvvel szeretnék búcsúztatni az óévet. A hangulatról a Popas Band (fotó) és a Mobilmánia gondoskodik. A program: 23 órától Popas Band, éjfélkor tűzijáték, 0.05–1.30-ig Mobilmánia, 1 órától tűzijáték.