A címvédő Kobajasi Rjójú győzött vasárnap a 68. síugró négysáncverseny első, oberstdorfi állomásán. A japán versenyző tavaly úgy diadalmaskodott, hogy mind a négy viadalt megnyerte, azaz most zsinórban ötödik sikerét aratta a legendás sorozatban, ezzel beállította a lengyel Kamil Stoch, illetve a német Sven Hannawald és Helmut Recknagel rekordját.
A vk-pontversenyben is listavezető Kobajasi már az első sorozat után is élen állt 138 méteres ugrásával, majd másodjára 134 méterre repült a több mint 25 ezres közönség előtt, így magabiztosan, több mint kilenc ponttal előzte meg a német Karl Geigert. Harmadikként a lengyel Dawid Kubacki zárt. A vk-sorozatba tartozó esemény szerdán az ugyancsak németországi Garmisch-Partenkirchenben folytatódik. Ezt követően a mezőny átköltözik Ausztriába: január 4-én Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.
Eredmény (Négysáncverseny/1. Állomás, Oberstdorf): 1. Kobajasi Rjójú (japán) 305.1 pont (138 m/134 m), 2. Karl Geiger (német) 295.9 pont (135 m/134 m), 3. Dawid Kubacki (lengyel) 294.7 pont (132 m/133 m). A vk állása 8 verseny után (még 22 van hátra): 1. Kobajasi 540 pont, 2. Geiger 427 pont, 3. Stefan Kraft (osztrák) 419 pont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.