Több mint 170 ezer turista töltötte a szilvesztert a romániai üdülőhelyeken, ahol összesen közel 44 millió eurót költöttek el – derül ki a hazai idegenforgalmi munkáltatókat tömörítő szövetség által tegnap közzétett becslésből.
A közalkalmazottak két plusz szabadnapot kaptak szilveszterkor: december 27-ét és január 3-át, így a román turisták közül sokan négy-öt napos belföldi vagy külföldi kiruccanást szervezhettek. Mindezek ellenére a turisták száma nem nőtt számottevően tavalyhoz képest, azonban a vakációs utalványok részben kiegyensúlyozták a hó hiányát egyes üdülőhelyeken. „A román turisták számára továbbra is a belföldi üdülőtelepek jelentik a fő opciót, de egyre több külföldi turista érkezik Romániába szilveszterezni. Az elfogadható szállásárak, az olcsóbb étkezési költségek és a vakációs utalványok hozzájárultak a turisták számának emelkedéséhez. A szokatlanul meleg idő azonban csökkentette a keresletet a belföldi, illetve külföldi sízőparadicsomok iránt” – jelentette ki Dragoş Răducan, a szövetség első alelnöke.
A legnagyobb kereslet most a vidéki panziók iránt volt, 58 500 turista töltötte az évek közötti éjszakát panzióban, 2,6 százalékkal több, mint tavaly. Sokan öt éjszakára foglaltak szállást. A fürdőhelyeken több mint 25 600 román turista szilveszterezett, 9,3 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A hegyvidéki üdülőhelyek iránt azonban többen érdeklődtek, mint korábban, összesen közel 50 ezer személy töltötte az ünnepet a hegyekben, 32,4 százalékkal több, mint tavaly. A nagyvárosi hotelek szilveszteri ajánlatcsomagjait 31 500-an választották, nagyjából ugyanannyian, mint korábban.
Ami az árakat illeti, átlagban 12 százalékkal nőttek tavalyhoz képest, tehát az árnövekedés nem volt olyan mértékű, mint a vendéglátóipari egységek költségeinek a növekedése, ez pedig a profit csökkenéséhez vezet – jelzik a szövetség képviselői.
A román turisták több mint 210,85 millió lejt költöttek a belföldi szilveszteri turisztikai csomagokra, 17,5 százalékkal többet, mint korábban. A Prahova völgye, Brassópojána, Păltiniș, Sztrázsa, Călimăneşti, Félixfürdő, illetve a barcasági, máramarosi és bukovinai települések voltak a legkeresettebb célpontok.
A turisztikai irodák által szervezett külföldi szilveszteri kirándulásokon 10 870 romániai turista vett részt, ők összesen 6 millió eurót költöttek el. A legtöbben síelni mentek Ausztriába, Olaszországba, Franciaországba és Bulgáriába. A szövetség jelezte azt is: a romániaiak közül egyre többen szervezik meg saját maguk kirándulásaikat az online helyfoglalási rendszereken keresztül. Legtöbben repülőjegyet és külföldi szállást foglalnak, ellátás nélkül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.